Gazdaság

Megint csökkent az ipari termelés decemberben

2017 decemberében az ipari termelés volumene 0,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, közölte a KSH második becslésében (ami megegyezett az elsővel). Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján viszont a termelés 4,5 százalékkal emelkedett. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy 2017 decemberében kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2016 decemberében. Novemberhez viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 1,2 százalékkal nőtt. 2017-ben egész évben a termelés volumene 4,8 százalékkal volt nagyobb, mint 2016-ban.

Tavaly decemberben az ipari export volumene 1,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari exportértékesítésen belül a 33 százalékot képviselő járműgyártás kivitele 2,8 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a feldolgozóipari export 16 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai 0,2 százalékkal emelkedtek.

Az ipar belföldi értékesítése 0,7, ezen belül a feldolgozóiparé 0,2 százalékkal volt kisebb az előző év azonos hónapjához képest.

Az ipar mindhárom ágában csökkent a termelés: a döntő súlyt (94%) képviselő feldolgozóiparban 0,5, az energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 1,8, míg a csekély súlyú bányászatban 2,0 százalékkal.

  • A feldolgozóipari termelés 26 százalékát képviselő járműgyártás kibocsátása 4,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A közúti gépjármű gyártásának volumene 0,9, a közúti jármű alkatrészeinek gyártásáé 8,2 százalékkal emelkedett.
  • A feldolgozóipari termelésből 11 százalékkal részesülő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 1,4 százalékkal csökkent. A két legnagyobb alágazat közül a jelentősebb, a híradástechnikai berendezés gyártása 12,7 százalékkal bővült, ugyanakkor a kisebbik, az elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 0,7 százalékkal mérséklődött. Az eddig egész évben növekedést produkáló elektronikus fogyasztási cikk gyártása decemberben 22 százalékkal visszaesett.
  • A feldolgozóipari termelés 12 százalékát adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 0,5 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. Ezen belül a legjelentősebb részarányú (26%) alágazat, a húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 1,2 százalékkal emelkedett, míg a legjobban, 22 százalékkal a legkisebb súlyú dohánytermék gyártása nőtt. A legnagyobb mértékben, 7,0 százalékkal a malomipari termék, keményítő gyártása maradt el az egy évvel korábbitól.
  • Az alágak közül a legjobban, 15,8 százalékkal a kis súlyt képviselő gyógyszergyártás bővült a kivitel élénkülésének köszönhetően, a hazai eladások visszaestek.
  • A közepes súlyú gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 5,9, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 5,6 százalékkal emelkedett mind a belföldi, mind az exportkereslet bővülése miatt.
  • Az előző havi számottevő növekedést követően a feldolgozóipar 5,6 százalékát adó kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás kibocsátása 1,6 százalékkal mérséklődött. Mindkét értékesítési irányban csökkent a kereslet.
  • Folytatódott a csökkenés a vegyi anyag, termék gyártásában: a termelés volumene decemberben 10,8 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban, elsősorban a műanyag-alapanyaggyártás hazai eladásainak számottevő visszaesése következtében.
  • Tizenegy havi növekedés után a feldolgozóipari termelés 6,7 százalékát képviselő gép, gépi berendezés gyártása 22 százalékkal csökkent, nagyrészt a több mint egynegyed súlyt adó motor-, turbinagyártás (kivéve: légi, közútijármű-motor) jelentős visszaesése miatt.

Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében decemberben (3,5%-os létszámnövekedés mellett) 3,9 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.

Az ipari termelés három régióban, Dél-Dunántúlon (4,2%), Nyugat-Dunántúlon (3,4%), valamint Dél-Alföldön (2,1%) nőtt. A többi négy régióban 0,6 és 5,3% közötti volumencsökkenést regisztrált a KSH, a legnagyobb mértékűt Közép-Magyarországon.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 2,6 százalékkal volt kisebb 2016 azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 1,9 százalékkal nőttek, ugyanakkor az új exportrendelések 2,9 százalékkal visszaestek. Az összes rendelésállomány 10,8 százalékkal elmaradt a 2016. decemberitől.

2017-ben, az előző évhez képest

Az ipari termelés 4,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi 0,9 százalékos növekedést követően. Ezen belül a három nemzetgazdasági ág közül az energiaipar kibocsátása gyakorlatilag stagnált, míg a bányászaté 24 százalékkal nőtt 2016-hoz viszonyítva.

A feldolgozóipari termelés volumene 4,9 százalékkal nagyobb volt az előző évinél. A termelés szintje (folyó áron több mint 28 ezer milliárd forint) csak két hónapban nem haladta meg az előző évit. A legnagyobb mértékű növekedés márciusban volt (14,6%). A feldolgozóipar tizenhárom alága közül csak egyben, a vegyi anyag, termék gyártásában csökkent a termelés volumene, a többiben 1,5 és 12,5% közötti volumenbővülést regisztráltunk. A három legnagyobb alág közül a legjelentősebb járműgyártás kibocsátása 1,5 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 8,8, az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásáé 2,0 százalékkal nőtt. Mindhárom alágnál mindkét értékesítési irányban volumenbővülés volt.

Az ipari export 5,3 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál (2016-ban még csak 0,3%-os volumennövekedést mértek). A teljes ipari értékesítés 65, a feldolgozóipari értékesítés 75 százaléka származott külpiaci eladásokból. A feldolgozóipari export 4,7 százalékkal emelkedett az előző évhez viszonyítva. Az exportértékesítés több mint felét a feldolgozóipar két alága adta. A feldolgozóipari export 35 százalékát képviselő járműgyártás exportvolumene 1,2 százalékkal nőtt, míg a második legnagyobb – 15 százalékot kitevő – számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportértékesítése 8,4 százalékkal bővült (itt csak februárban mérséklődtek a külpiaci eladások).

Az ipar belföldi értékesítése, valamint ezen belül a feldolgozóiparé közel azonos mértékben 3,6, illetve 3,5 százalékkal nőtt. A belföldi értékesítés legnagyobb részét, 26 százalékát adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásának hazai eladásai 1,9 százalékkal emelkedtek. A feldolgozóipar hazai értékesítésének 12,5 százalékát képviselő (második legnagyobb) fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása belföldi eladásaiban folytatódott a növekedés: a volumen 2017-ben 8,7 százalékkal bővült.

Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 1,4 százalékos növekedése a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 3,2 százalékos létszámbővülés mellett következett be.

Az ipari termelés éves szinten Magyarország minden régiójában emelkedett, a legnagyobb mértékben Észak-Alföldön (7,7%), a legkevésbé Dél-Alföldön (2,6%).

Kiemelt kép: MTI, Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik