Gazdaság

Egyszerűbb lesz a CSOK igénylése – így lehet gyorsítani

Tavaly nyár óta lehet tudni, hogy a kormány gondolkozik a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) átalakításán, a részletekre azonban a múlt hétig kellett várni. Igaz, még a konkrét jogszabálytervezetet nem láttuk, de Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára múlt heti nyilatkozataiból a főbb változtatási irányokat megismerhettük. Bemutatjuk, miként gyorsulhat fel az általunk optimális esetben 1,5 hónapra becsült igénylési idő egy hónapra.

Fontos tudni, hogy a rendszer igénylése nem változik meg, továbbra is a pénzintézeteknél lesz lehetőség az igénylésre és a folyamat elindítására. Hagyományosan a folyamat azzal indulna, hogy több dokumentumot is bekérnek az igénylőktől, hiszen eddig ezt várták el a bankoktól.

Tíz dokumentum, amit meg kellett szerezni:

  • adóazonosító jel – a gyermekeké is szükséges, adóigazolvány vagy hivatalos NAV igazolás formájában
  • házastársak esetén házassági anyakönyvi kivonat
  • gyermekek születési anyakönyvi kivonata, személyazonosító igazolványa
  • a terhesség betöltött 24. hetét követően, a várandósság tényét bizonyító, szülész-nőgyógyász szakorvos által kiállított igazolás
  • az elvált szülők kiskorú gyermekének elhelyezéséről jogerős bírói ítélet
  • örökbefogadás/gyámság esetén a gyámhatóság határozata
  • 16-25 év közötti gyermek esetén iskolalátogatási igazolás
  • OEP igazolás, hogy az igénylők legalább egyike legalább 180 napja szerepel az egészségbiztosítási nyilvántartásban
  • NAV igazolás, hogy az igénylőknek nincs köztartozásuk – kivéve, ha az ügyfelek szerepelnek a köztartozásmentes adózók nyilvántartásában
  • megelőlegező CSOK igénylése esetén a Kincstár illetékes szerve által kiadott igazolás, hogy megelőlegező kölcsönszerződéssel nem rendelkeznek az igénylők

A dokumentumok közül több biztos rendelkezésre állt, viszont vannak a listán olyan tételek, melyek beszerzése pár napot igénybe vehet. Ilyen például a NAV nullás igazolás vagy az erkölcsi bizonyítvány.

Ehhez képest lesz óriási változás, hogy a dokumentumok kötelező benyújtása helyett

bevezetik a nyilatkozati elvet. Ennek lényege, hogy elegendő lesz egy külön nyilatkozatot tenni, amivel több dokumentumot/igazolást is ki lehet váltani.

A nyilatkozatban lehet például feltüntetni, építkezés esetén annak főbb paramétereit, vagy azt, hogy mikor volt a házasságkötés időpontja, a gyermek születése, esetleg a válás.

Az intézkedés az egyszerűsítést és a folyamat gyorsítását célozza. Alapvetően bizalommal lesz az állam a kérelmeket illetően, azonban külön a NAV ellenőrizheti a nyilatkozat valóságtartalmát. Sőt, ha valaki a könnyítést indokolatlanul próbálja kihasználni, azoknál a NAV fog eljárni a CSOK-os ügyekben.

Önmagában az, hogy a dokumentumok beszerzése nem lesz szükséges, még nem tudná lényegesen gyorsítani a folyamatot. Ezt az az intézkedés fogja biztosítani, hogy

a bankokat kötelezik a gyorsabb ügyintézésre. Döntést kell hozniuk: lakásvásárláskor a kérelem befogadásától számítva 30, míg építkezés/bővítés esetén 60 napon belül.

A CSOK esetében az igénylés folyamata úgy folytatódik a dokumentumok beszerzését és benyújtását követően, hogy a bank megbíz egy értékbecslőt, hogy a kinézett/megépítésre kerülő ingatlant becsülje fel. Ez optimális esetben 1 hétig tart, majd az eredményre még pár napot kell várni. De találkoztunk olyan esettel, amikor két hetet kellett várni az értékbecslésre, mert nagyon el voltak havazva azok a szakemberek, akikkel a bank együtt dolgozott.

Az értékbecslés után jönne maga a CSOK igénylésnek az elbírálása, ami jó esetben 1 hét alatt megvan. Azonban itt is porszem kerülhet a gépezetbe, ami miatt az egész folyamat megcsúszhat. A bírálatra tehát a folyamat elindulásához képest legjobb esetben kell csak 1 hónap, de a tapasztalat az, hogy inkább 1,5 hónap.

Ezt követően kezdődik meg a szerződés előkészítése és kiküldése a lakásvásárlókhoz vagy építőkhöz. Ez nem vesz el néhány napnál több időt, viszont az már problémásabb lehet, hogy a szerződéskötés időpontja mikorra essen. Az ügyféltől, a banktól és a közjegyzőtől is függ, mikor lehet szignálni a szerződést. Bőven elképzelhető, hogy a 3 szereplőből egynek valamiért nem jó a legközelebbi időpont, és ezért csúszik a szerződés aláírása.

Az egész folyamat lezárása, vagyis maga a folyósítás előtt még van egy fontos pont, mégpedig a folyósítási feltételek teljesítése. Ide sorolhatók a CSOK széljegyzésre kerülése a tulajdoni lapon, a lakásbiztosítás megkötése, valamint az önerő felhasználásának igazolása. Mint látszik, elég hosszúra nyúlhatna a folyamat a dokumentumok benyújtásától a folyósításig.

Előreláthatóan február 15-től már élni fog az új jogszabály, azt viszont majd csak az élet dönti el, hogy a könnyítések valóban megjelennek-e a gyakorlatban is.

Nézzen utána a következő kalkulátorral, hogy megfelel-e a CSOK feltételeinek!

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Balaton József 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik