13 milliárdos büntetés lehet Orbán vejének üzletéből

Nem a miniszterelnöki család gyarapodását vizsgálta az unió csalás elleni hivatala, de Tiborcz István körül talált összeférhetetlenséget.
Kapcsolódó cikkek

Pontosan 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja az OLAF, az Európai Unió csalás elleni hivatala a miniszterelnöki vej, Tiborcz István egykori érdekeltsége, az Elios Innovatív Energetikai Zrt. látványos közpénzes tarolása kapcsán.

– tudta meg a 24.hu.

Ez derül ki a hivatal pénzügyi ajánlásából, amelyet az Európai Bizottságnak tett, és amelyet – két évig tartó vizsgálatának eredményével egyetemben – megküldött a magyar hatóságoknak is.

Kormányközeli forrásból úgy értesültünk, hogy az OLAF-ot vezető Nicholas John Ilett által még karácsony előtt ellenjegyzett dokumentumok rég megérkeztek a Miniszterelnökségre. Lázár János kancelláriaminiszter azonban egyelőre nem hajlandó beszámolni a megállapításokról. Pedig azok igencsak súlyosak.

A bűnlajstromban közbeszerzési szabálytalanságok sora, az eljárások manipulálása, a résztvevők közötti összeférhetetlenség és csalás gyanúja is szerepel.

Az Elios nyerőszériájának csúcsán, 2014-ben és 2015-ben összesen több mint 11 milliárd forint árbevételt produkált és tulajdonosainak több mint egymilliárd forint osztalékot fizetett. Az uniós csalás elleni hivatal azonban nem a családi gyarapodás okán kezdett vizsgálódni. Annyi derül ki a dokumentumokból, hogy „különböző forrásokból” kapott információkat, amelyek szerint befolyásolhatták a pályázati eljárások eredményét, különösen egy mérnöki tanácsadó céggel, a Sistrade Kft.-vel való összejátszás révén.

Leegyszerűsítve: a Sistrade a projektek előkészítésén dolgozott az uniós támogatásokra jogosult önkormányzatoknak, az Elios nyert ezeken a pályázatokon, ő lett a munka kivitelezője. A két társaság pedig összekapcsolható korábbi tulajdonosaikon, Tiborcz Istvánon és Hamar Endrén keresztül – erre jutott az OLAF is számos korábbi tényfeltáró cikkhez hasonlóan.

A két iskolai jóbarát az Elios-tulajdonos Green Investment & Solutions Kft.-ben közösködött, Hamar 2013 januárja és áprilisa között volt tulajdonos-ügyvezető, azután pedig az Orbán Viktor legidősebb lányával, Ráhellel 2013 őszén összeházasodó Tiborcz vette át tőle a stafétát és 2015 áprilisáig ő jegyezte a társaságot. (Addig, amíg az egyik építőipari üdvöske, a WHB-tulajdonos Paár László egyik cége át nem vette a Green Investmentet.)

Attól tartok, Hamar Endrével vitetik el a balhét – utalt az egyik informátorunk arra, hogy Hamar egyúttal a Sistrade-nek is tulajdonos-vezetője, így az ügylet mindkét ágán érintett.

Akkor is, ha a piacon úgy tudják, nem értelmi szerzőként került képbe.

A csalás elleni hivatal a környezet és energia operatív program keretében megvalósított harmincöt közvilágítás-korszerűsítési projektet vizsgált, ezekben az Elios vagy fővállalkozóként vagy konzorciumi tagként szerepelt. Miután nyert a 2009 szeptemberében, illetve 2012 decemberében épületenergetikai fejlesztések és a közvilágítás korszerűsítése, valamint a 2014 szeptemberében a közvilágítás energiatakarékos átalakítása címen meghirdetett pályázatokon.

A javasolt támogatásmegvonás

  • 2009: 3 projekt, 0,534 euró
  • 2012: 17 projekt, 29 millió euró
  • 2014: 15 projekt, 14,2 millió euró

Az OLAF-vizsgálat a 2009-es csomagban még csak szabálytalanságokat talált a közbeszerzések során, például lényegesen megváltoztatták a pályázati felhívás tartalmát, ám erről nem értesítették az összes pályázót.

Később súlyosbodott a helyzet, a 2012-es pályázatok kapcsán már alkalmatlan ajánlatok befogadása, a LED-lámpák feltételezett élettartamáról szóló fals dokumentáció is előkerült. Fennakadt az OLAF olyan elemeken is, hogy a beruházást követő 15 évre fix áron kellett szerződni a fenntartásra, holott az ilyen szerződéseket célszerű piaci áron megkötni. Diszkriminatív műszaki előírásokra, az irányított eljárás nyomaira is bukkant az OLAF, a 2012-es pályázatok kapcsán pedig egyenesen „csalási sémáról” tesz említést. Ebből olyasmi bontakozik ki, hogy a költségbecslést valótlan adatok alapján, mesterségesen felduzzasztották, a kiírást pedig úgy irányították, hogy az a kivitelező nyerjen, amelyik kapcsolatba hozható az önkormányzati tenderek tanácsadó cégével.

A kormányzat még adós az Elios-Tiborcz ügyben érdemi nyilatkozattal, egyelőre Kovács Zoltán kormányszóvivő közleményével kellett a nyilvánosságnak beérnie. Tájékoztatása szerint a 2004 óta folyó közvilági fejlesztéseket 2015-16-ban egyszer már vizsgálták, és a magyar hatóságok a mostani kérésnek is eleget tesznek. Állítása szerint „az OLAF vizsgálata a Bajnaikormány idején elindított, és később is folytatott közvilágítási program pályázati felhívásait érinti”.

Ami a Bajnai-kormány szerepét illeti, a 2009-es csomagból mindössze három projekt akadt fenn az OLAF szűrőjén és ezekből félmillió euró támogatásmegvonást szorgalmaz. Azt viszont nem említette a közlemény, hogy

a 2012-es és a 2014-es pályázatokra, azaz a Fidesz-érára jut a javasolt támogatásmegvonás több mint 98 százaléka.

Nincs ok a hallgatásra

Az ellenzék hiába követeli a miniszterelnök családjáig érő ügy részleteinek a nyilvánosságra hozását, Lázár János azt közölte, hogy ezzel addig várni kell, amíg az Európai Bizottság lezárja az ügyet. Erre azonban semmi sem kötelezi Magyarországot, az OLAF a vizsgálatát befejezte, az anyagokat megküldte, innen fogva Magyarország térfelén pattog a labda. Ahogy az Index is levezette, nincs akadálya annak, hogy ismertessék az OLAF megállapításait, hasonlóan a 4-es metró esetéhez. Lázár Jánoson áll, mit hoz nyilvánosságra a paksamétából, illetve Polt Péteren, hogy a vádhatóság mit hoz ki majd az ügyből.

 

A csalás elleni hivatal az Európai Unió pénzügyi érdekeit szem előtt tartva működik, csalásmegelőző és -elhárító szervezet. Ha az uniós támogatások felhasználása során szabálytalanságot észlel, akkor erről tájékoztatja az Európai Bizottságot, ha csalás gyanúja merül fel, akkor az adott tagország ügyészségét is értesíti. A jogi/bűnügyi eljárás ez utóbbi dolga, az Európai Bizottsággal pedig a magyar kormány tárgyalhat a támogatásmegvonás mértékéről. Ez történik most, a konkrét esetben is, ha van méltányolható érv a 100 százalékos támogatásmegvonás ellenében. Az alku kilátásai azonban nem túl fényesek, ha Corina Cretu regionális politikáért felelős uniós biztossal kell egyezkedni. Ő korábban azt találta mondani  a Hír TV szerint, hogy Romániában lecsuknák a miniszterelnököt, ha a vejének ítélné a közbeszerzéseket.