Gazdaság

Félmillióval emelték a trafikengedélyekért felelős cég vezetőjének bérét

Esküdt Gábor bére már 1,95 milliónál jár, elődje ennek felét kapta.

Több mint félmillió forinttal emelték a trafikkoncessziókkal foglalkozó állami cég vezetőjének fizetését – írja a Magyar Nemzet. Esküdt Gábor, aki 2016 júliusában vette át a vezérigazgatói feladatokat, korábban 1,4 millió forintért dolgozott, de a tavalyi utolsó negyedév óta már 1,95 milliót vihet haza havonta. Elődje, Gyulay Zsolt még havi 997 ezer forintot keresett.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozó Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. igazgatóhelyettese, Andrásik Sándorné változatlanul 1,3 millió forintos fizetésért végzi feladatát. A lap emlékeztet, hogy a 2016-os évet veszteséggel zárta az állami cég.

Esküdt, aki korábban a NAV-nál és a Nemzetgazdasági Minisztériumban is dolgozott, a Tobacco újságnak azt nyilatkozta: a naponta beérkező, csaknem hatmillió adatsorból álló adatforgalom feldolgozása, kezelése, elemzése, a riportok készítése „nem kis munka”.

A cég spontán kijelöléssel ítélheti oda az engedélyeket. Ezt a társaság saját hatáskörében végzi, az önkormányzatoktól csak javaslatot kérhetnek a kijelölt személlyel kapcsolatban, de ez semmire nem kötelezi a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt-t. A kiválasztott trafikos elvileg csak az új pályázat lezárultáig árulhat cigarettát, de új pályázat 2015 óta nincs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik