Gazdaság

Versenytárs nélkül nyert közbeszerzést a trafikosok pályázatkezelője

nemzeti dohánybolt (nemzeti dohánybolt)
nemzeti dohánybolt (nemzeti dohánybolt)

Annyira jól sikerült a nemzeti dohányboltokkal kapcsolatos pályázatkezelő rendszer kialakítása, hogy az ezt fejlesztő cég nyerhette el az elektronikus közszolgáltatások szoftveres továbbfejlesztését is – derült ki az európai közbeszerzési értesítőből.

A megbízást az a Molaris Kft. nyerte, amely 2013 elején, hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalásos közbeszerzésen nyerte el a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. tenderét nettó 46,5 millió forintért.

A mostani nyerésük nagyobb falat, a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat (SZEÜSZ) fejleszthetik nettó 210 millió forintos keretösszegben. A kiíró a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala volt. A hirdetmény szerint, a tárgyalásos közbeszerzési eljárásban egyedül a Molaris adott be ajánlatot, így versenytárs nélkül nyertek.

A SZEÜSZ az állampolgárok és cégek e-ügyintézését szolgálja. Ennek része a rendelkezési nyilvántartás, ezt fejlesztheti a cég. A Molaris feladata lesz többek között a nem természetes személyek rendelkezési nyilvántartásának létrehozása, illetve a törvényes képviseletre és gondnokságra vonatkozó rendelkezések nyilvántartása. Az első fejlesztési eredményeket 8 és 10 hónapon belül kell szállítaniuk.

A Molarisnak három magánszemély a tulajdonosa, alkalmazottainak száma 46 fő. 2016-ban 336 milliós árbevételt értek el, adózás előtti eredményük 6 millió forint volt, az Opten céginformációs rendszere szerint.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik