Gazdaság

Varga Mihály: nem lesz hosszabbítás, két év múlva megszűnik a kedvezményes lakásáfa

A korábban meghirdetett 2019 végi dátumon túl nem marad a kedvezményes építőipari áfa, a kormány asztalán nincs olyan javaslat, ami kitolná ennek határidejét – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az InfoRádiónak adott interjúban.

A miniszter szerint azért pörgették fel az építőipari vállalkozások a beruházásaikat, mert ez egy fix határidő. Ha ez a határidő nem lett volna, valószínűleg sokkal lassabban, kényelmesebben álltak volna ehhez a lehetőséghez, így pedig az emberek élni szeretnének ezzel a kedvezményes áfával, mondta.

A nemzetgazdasági miniszter ugyanakkor nem zárta ki, hogy ha eljutunk a 2019-es határidőhöz, a kabinet felülvizsgálja a 2018-ban hatályos kedvezményes adójogszabályt.

A kormánynak azon kettős célja, hogy a demográfiai trendek megfordításában segítsen – vagyis hogy kedvezményesebbé, elérhetőbbé tegyék a lakás megszerzését a gyermeket vállalók számára, ugyanakkor a gazdaság is a beruházási oldalról kapjon az építőiparon keresztül támogatást -, megvalósult, és ezt folytatni kell.

Szavai szerint szeretnének javítani az építőipar kapacitásának a gazdasági válság után kialakult szűkösségén és az a céljuk, hogy a jövőben az ingadozó beruházási ciklusokban se legyenek az ágazatnak nagyobb veszteségei. Az építőipar növekedésében segített a kedvezményes áfa is, a további lehetőségekről az ágazati csúcstalálkozón fognak beszélni.

Az áfa mértékei nem fognak változni a következő 2-3 évben. Amin változtatni tudunk, az az, hogy a kapacitások egészségesebben terüljenek el az ország területén, az építőipari gépek beszerzése hatékonyabb legyen

– mondta a miniszter. Véleménye szerint a másik fontos, megbeszélni való terület a szakképzés lesz, mert meg kell oldani a munkaerőhiányt.

Ingatlanfejlesztők szerint szükség lenne a kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa meghosszabbítására. Úgy vélik: a költségeik megnövekedése (munkaerőhiány, telekárak, nyersanyagárak növekedése) miatt sok tervezett projekt pénzügyileg megbillenhet, ha nem tudják eladni a tervezőasztalról a lakásokat kedvezményes áfával. Szerintük ez visszavetheti az építkezéseket is, a kiadott új építési engedélyek száma már 2018 második felében csökkenésbe válthat.

Kiemelt kép: MTI / Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik