Gazdaság nyugdíj

Ismét a Magyar Posta viszi ki a nyugdíjasok ajándékát

A tavalyi karácsonyi csomagküldési káoszhoz az is hozzájárult, hogy a Postának kellett kivinnie az Erzsébet-utalványt.
Korábban a témában:

Nem elég a tegnap kezdődött – némely webáruháznál – egyhetes leárazás (Black Friday), és a karácsonyi csúcsterhelés, idén is a Magyar Postának kell kiszállítania a nyugdíjasok Erzsébet-utalványát.

A szerdai Magyar Közlönyben megjelent a rendelet a nyugdíjasoknak szánt év végi 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványról. Ebből kiderül: az egyszeri juttatás kézbesítése kizárólag a Magyar Posta feladata.

Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter szerdai tájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy november 24-én megkezdődik az Erzsébet-utalványok postázása is, így az utalványt várhatóan még a karácsonyi ünnepek előtt kézhez kapja minden belföldi nyugdíjas.

A költségvetésnek az Erzsébet-utalvány nettó módon 27 milliárd forintba kerül. Az átcsoportosítást a kormány az általános tartalék (-14 milliárd forint) és az Országvédelmi Alap (-15,2 milliárd forint) terhére valósítja meg.

Mennyi pénzt kapnak a nyugdíjasok év végén?
A pénzosztás három tételből tevődik össze.

(Portfólió/24.hu)

Kiemelt kép: MTI / Balogh Zoltán

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.