Az autóipari alkatrészeket gyártó Ames Hungaria Kft. 3,5 milliárd forintos beruházással bővíti szentgotthárdi gyártó üzemének kapacitását, ezzel 75 új munkahelyet hoz létre, a fejlesztéshez a magyar kormány 349 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A külügyminiszter kihangsúlyozta: az Ames magyarországi beruházása világosan mutatja, hogy a külföldi befektetők érdeklődése és bizalma töretlen a magyar befektetési környezet iránt. A befektetőkért folyó harcban Magyarország mellett szól, hogy az Európai Unió országai között itt a legalacsonyabb a személyi jövedelemadó és a társasági adó – tette hozzá.
Az új munkahelyek ígérete jókor jött a nyugat-magyarországi városban, ugyanis az Opel nemrég jelentette be, hogy elküldi gyárából a kölcsönzött munkaerőt, mert kevesebb megrendelést kapnak a korábbiaknál. A leépítések, illetve a teljesítmény visszafogásának híre nemcsak a munkavállalók körében keltett riadalmat, hanem az önkormányzatnál is, amelynek a cég jelentős összegű iparűzési adót fizet évente.
Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán