Gazdaság

Titkolják, ki költözhet be a svábhegyi nővérszállóba

Sólyomnak nem kellett, eladni nem tudták, most átterveztetik és felújíttatják.

Úgy tűnik, mégsem adják el, hanem állami kézben marad a főváros egyik legfelkapottabb részén, a Svábhegyen lévő ingatlan. A XII. kerület Mátyás Király út 31. alatti épületről, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tulajdonában álló, a Svábhegyi Gyermekkórház volt nővérszállójáról van szó. Az ingatlan ahhoz a csomaghoz tartozik, amelyből villákat ajánlottak fel Sólyom Lászlónak még 2010-ben, de a leköszönő köztársasági elnök végül máshol választott „örökrezidenciát”, mert túl sokba került volna a felújítás. Mindegyik lepukkant, hosszú ideje üresen álló épület, gondozatlan kerttel, de a környezetet méltónak találták a volt államfő lakóhelyéül.

Később megpróbálta eladni az MNV, de nem kellett senkinek a kétemeletes épület, amelynek hasznos alapterülete 1235 négyzetméter és hozzá 5 486 négyzetméteres telek tartozik. Többször meghirdették árverésen, 2014-ben például 400 millió forintért, de akkor sem akadt rá vevő.

Azóta változott a terv: néhány hete megjelent egy közbeszerzési pályázat az ingatlan felújításához kapcsolódó tervezői feladatok ellátására. A tervezési tendert egyébként picit módosították november 3-án, és kitolták a beadási határidőt is, november 15-ére, szerdára. Hogy a tervezés, vagy a kivitelezés vajon mennyibe fog kerülni, arra nincs támpont – a kiíró ugyanis 1 forintos nettó árat adott meg a mérnöki munkára, vagyis nem vállalkozott a becslésre. Annyit tudni, hogy kulcsrakész épületet várnak majd el a végén.

A terveket a megrendelő MNV koncepciója alapján kell elkészíteni. Szóval van koncepció. De vajon miként kívánják hasznosítani a nővérszállót, amit korábban hiába próbáltak értékesíteni? – kérdeztük meg a vagyonkezelőt. Válaszukból az derült ki, hogy az általuk közvetlenül kezelt portfólióban igen kevés a költségvetési szervek elhelyezésére alkalmas, azonnal költözhető ingatlan. Márpedig az MNV törvényi kötelezettsége, hogy legyenek ilyen ingatlanjai.

A felújítás tehát azt a célt szolgálja, hogy valamelyik költségvetési szervet helyezzék majd el az ingatlanban.

No de melyiket?

Erre e kérdésre már nem kaptunk választ. Az MNV azt közölte lapunkkal, hogy

az MNV Zrt. a tárgyi ingatlanra vonatkozó vagyongazdálkodási szempontú döntését megalapozó és kapcsolódó dokumentumok a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény szerint minősített adatot tartalmazó dokumentumoknak minősülnek, így nem áll módunkban arra vonatkozóan adatot szolgáltatni.

Hogy mégis kiderítsük a titkot, no meg a költségeket, közérdekű adatigénylést adtunk be.

Kiemelt képünk: Google Maps

Ajánlott videó

Olvasói sztorik