Gazdaság

A trükközés miatt kirúgnák a Magyar Posta vezetőit

Hiánygazdaságot, orbáni szocializmust emlegetnek.

 

Pataki Márton, az Együtt elnökségi tagja szerint a karácsonyi többletforgalom megelőzésére bevezetett csomagfeladási korlátozás a postákon a szocializmust idézi. Pártja felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul menessze a saját alkalmatlanságukat bizonyító postai vezetőket.

A Magyar Posta Zrt. honlapján tudatta, hogy november 15-től visszavonásig csomagfeladási limitet vezet be, a nem szerződéses ügyfelek naponta csak 5 MPL Üzleti csomagot és 5 MPL Netcsomagot adhatnak fel.

Óriási trükköt eszelt ki a Magyar Posta
Ha nem lehet sok csomagot feladni, nem lesz, ami késsen.

Pataki szerint tavaly karácsonykor a postai csomagküldés összeomlott, a küldemények jelentős részét csak komoly csúszásokkal tudták eljuttatni. Az elmúlt egy évet az állami cég vezetőinek arra kellett volna felhasználniuk, hogy felkészüljenek a kiszámíthatóan kiemelkedő karácsony előtti fogalomra. Korábban ezt is nyilatkozták.

A posta állítja, felkészültek a karácsonyi nagyobb csomagforgalomra
A NAV is készen áll a megnövekvő számú vámügyintézésre.

Ehelyett most elküldik a fizetőképes vevőiket.

A szocialista hiánygazdálkodásra jellemző ez a megoldás, amely hosszú távon sem alkalmazkodik, nem a kapacitásokat akarja bővíteni, hanem a meglévő kapacitásokhoz korlátozza az igénybe vehető szolgáltatást. A Posta vezetői akkor is alkalmatlanok, ha nem is akartak felkészülni az idei karácsonyi szezonra, és akkor is, ha erre kísérletet tettek, de nem jártak sikerrel.

A feladható csomagok számának korlátozása a kudarc egyértelmű elismerése. Az Együtt szerint a Magyar Posta pozícióit nem az biztosítja a versengő csomagküldési piacon, ha a köztulajdon ellenére lehetővé teszik az üzleti érdekekre hivatkozó titkolódzást, hanem ha a politikai lojalitás helyett a vezetők kinevezésénél az alkalmasság lesz a szempont. A kormánynak ezért a mostani vezetők haladéktalan menesztése után nyilvános pályázatot kellene kiírnia a pozíciók betöltésére.

Kiemelt fotó: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.