Gazdaság
Budapest, 2014. február 21.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Timotheus Höttges, a Deutsche Telekom AG vezérigazgatója aláírja a kormány és a telekommunikációs cég közötti partnerségi együttmûködési megállapodást a Budapest Music Centerben 2014. február 21-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Tovább növelte bevételét a Magyar Telekom a harmadik negyedévben

24.hu
24.hu

2017. 11. 09. 08:59

A Magyar Telekom Nyrt. növelte bevételét 2017 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, miközben eredménye is javult a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett jelentés szerint.
Korábban a témában:

A konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján a távközlési szolgáltató összbevétele 8,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 155,4 milliárd forintot tett ki. Az emelkedést – az előző negyedévhez hasonlóan – a rendszerintegrációs (RI) és IT-bevételek bővülésével magyarázták, valamint a magasabb készülékértékesítéssel, illetve a mobil adathasználat folytatódó növekedésével. Ugyanezen tényezők hatására 2017 első kilenc hónapjában az összbevétel 6,5 százalékkal 449,4 milliárd forintra nőtt 2016 azonos időszakához képest.

Az adózott eredmény a harmadik negyedévben 19,34 milliárd forint lett, 41,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Elemzők a cég által közölt konszenzus szerint 13,3 milliárd forint nettó eredményt és 150,0 milliárd forint árbevételt vártak.
A cég közölte, hogy éves árbevételi terve változatlanul 580 milliárd forint.

Az EBITDA (kamatok, adózás és amortizáció előtti eredmény) éves összehasonlításban 12,1 százalékkal 57,2 milliárd forintra növekedett 2017 harmadik negyedévében a magasabb bruttó fedezetnek és megnövekedett egyéb működési bevételeknek köszönhetően. 2017 első kilenc hónapjában 1,6 százalékkal csökkent az EBITDA 2016 azonos időszakához képest, mivel a bruttó fedezet javulását ellensúlyozták a 2016 első negyedévében realizált egyszeri tételek (az Infopark G épület és az Origo eladás) hiánya miatti alacsonyabb egyéb működési bevételek – írták.

Az alaptevékenységeken belül a mobil bevételek 8,5 százalékkal, 85,5 milliárd forintra emelkedtek 2017 harmadik negyedévében a Magyarországon és Macedóniában egyaránt megnövekedett mobil adat-, és telefonértékesítési bevételek, valamint a megszüntetett magyarországi hűségprogram miatti céltartalék-felloldás következtében, amelyek ellensúlyozták a hangalapú bevételek csökkenését. A vezetékes bevételek 3,3 százalékkal, 48,9 milliárd forintra nőttek 2017 harmadik negyedévében a szélessávú internet-, TV-, adat- és készülékértékesítési bevételekben tapasztalt kedvező trendek, illetve a kiskereskedelmi hangalapú bevételek lassuló ütemű esése miatt.
Az RI/IT bevételek 28,4 százalékkal, 19,6 milliárd forintra nőttek 2017 harmadik negyedévében, a növekedés hátterében elsősorban a felgyorsult ütemben Magyarországra érkező EU-források támogatásával megvalósult hardver- és szoftverbeszerezési projektek álltak.

Az egy részvényre jutó hozam 11,95 forintról 46,0 százalékos növekedéssel 17,44 forintra nőtt. A működési eredmény 22,7 milliárd forintról 32,7 százalékos emelkedéssel 30,17 milliárd forintra nőtt.

A jelentés idézi a cég vezérigazgatóját, Christopher Mattheisent, aki kiemelte:

a harmadik negyedévben folytatódott a csoport bevételeinek első félévben tapasztalt jelentős növekedése. Hozzátette: az év hátralévő részére előretekintve arra számít, hogy bár a mobil és a vezetékes szegmensekben indított kezdeményezéseik továbbra is segítik majd az eredmények javulását, ugyanakkor Magyarországon és Macedóniában egyaránt erősödni fog a verseny. Így az idei évre vonatkozó publikus célkitűzéseik változatlanul maradnak.

Az EBITDA-eredményre vonatkozó várakozások továbbra is 182 milliárd forinttal számolnak a tavalyi 187 milliárd forint után. A társaság az idei év után 25 forintos részvényenkénti osztalékot céloz meg, csakúgy, mint 2016-ot követően.
A Magyar Telekom részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, a papír záróára szerdán 479 forint volt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 527, a legalacsonyabb 453 forint volt.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök és Timotheus Höttges, a Deutsche Telekom AG vezérigazgatója aláírta a kormány és a telekommunikációs cég közötti partnerségi együttműködési megállapodást a Budapest Music Centerben 2014. február 21-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

A gorgeous female standing behind blinds wearing lingerie and stockings

Az anális szex nem játék

Kommentek

EDITORS NOTE: Graphic content / A silicone sex doll is displayed on March 5, 2018 in a room of a "brothel like" establishment in Paris where customers can pay for sexual intercourse with dolls, the first of its kind in France.
Members of the communist and Front de gauche group at Paris' city council called on March 16, the closure of the place run by the Xdolls company. The study of a legal procedure have been presented at Paris city council on March 20. / AFP PHOTO / JOEL SAGET
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.