Gazdaság

Bevezethetik itthon is az elsétálási jogot

A jog lényege az, hogy ha a devizahiteles mindenét elárverezték és így sem tudta teljesíteni banki tartozását, elengedik neki.

A következő fél év alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog magyarországi bevezetésére – mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György a Magyar Időknek, ami úgy tudja, az elsétálási jog bevezetése már felmerült a kormányban is.

A keddi cikk szerint rövid úton komoly jelentőségűvé válhat az a jogszabály-módosítás, amit nemrég szavazott meg a törvényhozás, és ami a kilakoltatási moratórium kezdetét előrehozta november 15-re és a végét az eddiginél két hónappal későbbre, április végére tolta.

Egyesek szerint a moratórium meghosszabbítása módot adhat arra, hogy a törvényhozás rendezze a devizahitelezés egyik ellentmondásos kérdését. Többször is előfordult ugyanis, hogy bár az adós mindent megtett devizahitelének visszafizetéséért, végül mégsem lehetett elkerülni az ingatlan elárverezését. Ráadásul a banki tartozásból még úgy is maradt nemegyszer milliós összeg, hogy az ügyfél minden érdemi vagyontárgyát dobra verték.

Az ilyen esetekben igazságos megoldás lehetne az úgynevezett elsétálási jog hazai bevezetése

– mondta a végrehajtók vezetője. A tengerentúlon alkalmazott módszer lényege, hogy ha az adós minden érdemi vagyontárgyát értékesítik, akkor az érintett – bizonyos feltételekkel – mentesül az esetleg fennmaradó tartozás megfizetése alól.

Schadl szerint a megoldás idehaza csak akkor működhetne, ha szigorú kitételek érvényesülnének. A hazai elsétálási jog például csupán a korábbi devizahiteleknél jöhetne szóba. Azért csak ott, mert az ilyen kölcsönök adósait korábban rendkívüli helyzetbe hozta az árfolyamok elszabadulása. Emellett az elsétálás joga csak azokat illethetné meg, akik a banki hitelüket legalább részben megpróbálták törleszteni, miközben minden más fizetési kötelezettségüket teljesítették.

(MTI; Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik