Gazdaság
Lets read together

Tovább fogy a magyar

24.hu
24.hu

2017. 10. 25. 09:44

Korábban a témában:

Nőtt a természetes fogyás 2017 első nyolc hónapjában, mivel az előző év azonos időszakához képest többen haltak meg és kevesebb gyerek született – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

  • Idén január és augusztus között 60 164 gyermek jött világra, 376-tal, 0,6 százalékkal kevesebb mint tavaly.
  • Májusban született a legtöbb gyermek, augusztusban a legkevesebb (tavalyhoz képest)

Az év első nyolc hónapjában 89 127-en haltak meg, ez 6,9 százalékos emelkedés (5736-tal több elhunyt).

Január-februárban a halálesetek száma átlagosan 25 százalékkal emelkedett, március-májusban 3 százalékra mérséklődött, majd június-júliusban már átlagosan 2,1 százalékkal csökkent. Az év eleji jelentős halálozási többlet hátterében – a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan – most is a tetőző influenzajárvány állhatott.

A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant. A 2017 első nyolc hónapjában megkötött 35 963 házasság 3 százalékkal, 1129-cel volt kevesebb az előző év azonos időszakánál.

(MTI)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

EDITORS NOTE: Graphic content / A silicone sex doll is displayed on March 5, 2018 in a room of a "brothel like" establishment in Paris where customers can pay for sexual intercourse with dolls, the first of its kind in France.
Members of the communist and Front de gauche group at Paris' city council called on March 16, the closure of the place run by the Xdolls company. The study of a legal procedure have been presented at Paris city council on March 20. / AFP PHOTO / JOEL SAGET
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.