Gazdaság

Strand épülhet a VIII. kerületben

Kocsis Máté Erőss Gábor párbeszédes képviselő kérdésére arról beszélt, hogy régi vágya, hogy legyen a VIII. kerületnek egy strandja, írja a Magyar Nemzet. A Négy Tigris nevű egykori kínai piac helyére 2013-ban sport- és szabadidőközpontot terveztek, az elképzelt beruházásból azonban nem lett semmi.

Kocsis Máté most a Sorsok Háza mögött lévő Józsefvárosi pályaudvar és a volt kínai piac ügyében bejelentette, hogy sok jó megállapodás és döntés született az ügyben.

A kihasználatlan ingatlant négyfelé osztják: egy részét megkapná az MTK a 2019-ben Budapesten megrendezendő Európai Makkabi Játékok előkészítésére. Ehhez kapcsolódva kapna területet a Magyar Kézilabda-szövetség és a magyar Labdarúgó-szövetség is.

Kocsis arról beszélt, hogy ezekre már megvan a fedezet, a probléma az, hogy a minisztériumhoz tartozó szerveknél megálltak az ügyek, pedig szerinte már csak a telekmegosztás vár megoldásra. Közölte, hogy az egész terület lényegében egy nagy sportfejlesztés lesz, a szívének legfontosabb rész pedig a zöldfelületű strand kialakítása.

A VIII. kerületi polgármester elképzelése egy 3-4-5 medencés strand, amiről már tárgyalt a Budapesti Gyógyfürdők és Hévizei Zrt. vezetőjével.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik