Gazdaság

Komoly veszélybe került a szentgotthárdi Opel-gyár

Első körben mintegy száz kölcsönzött munkást küldtek el a szentgotthárdi Opel-gyárból, de az ott dolgozók további elbocsátásoktól tartanak. A PSA ugyanis olyan feltétekkel vásárolta meg a General Motorstól az Opelt, amelynek következtében nem áll érdekében német fejlesztésű alkatrészeket használni. A szentgotthárdi üzem jövője ezzel megkérdőjeleződik – írta a Magyar Idők.

Úgy tudják, a megrendelések csökkenése miatt januártól további létszámleépítés várható, de az már érinteni fogja az opeles állományt is. A lap az okokkal kapcsolatban megkereste az Opel Magyarországot az ügyben, de nem kaptak választ kérdéseikre.

A francia PSA-csoport júliusban vásárolta meg az Opelt, így a szentgotthárdi Opel-gyárat is, ami a térség legnagyobb foglalkoztatója és legnagyobb adófizetője. A lap információi szerint az elbocsátások hátterében az állhat, hogy a Peugeot-Citroën autóipari csoport nem kívánja használni az Opel által fejlesztett és gyártott motorokat. Ha a PSA valóban teljesen átáll a saját motorjai használatára, kérdésessé válhat a gyár jövője, ami katasztrofális hatással lenne a térségre – írta a lap. Nem kizárt az sem, hogy ha ha nem kap új projektet a gyár, akkor 2020 után nem lesz munka.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Karl-Thomas Neumann, az Opel/Vauxhall elnök-vezérigazgatója leleplez egy Insignia személyautót a szentgotthárdi Opel-gyár 25 éves jubileuma alkalmából tartott ünnepségen 2017. március 29-én.
MTI Fotó: Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik