Gazdaság

Munka nyugdíj mellett: adókedvezménnyel támogatná a kormány

Hamarosan dönthet a kormány a nyugdíjasok munkavállalásának további könnyítéséről, erről Varga Mihály beszélt a versenyképességi tanács ülésén. Akár az idősekre vonatkozó kedvezményes adózás kialakítása, akár a munkahelyvédelmi akció kibővítése is szóba jöhet – emlékeztetett a Magyar Idők. A lap úgy tudja, a lehetséges irányokban egyetértenek a szakszervezetek és a munkaadók.

Az egyik legegyszerűbb eszköz a munkahelyvédelmi akció kibővítése lehetne. Jelenleg a nyugdíjkorhatárt el nem érő, 55 év feletti dolgozók után jelentős járulékkedvezményt vehetnek igénybe a vállalatok, így ennek kibővítése nem jelentene nagyobb adminisztrációs terhet. Az érdekképviseletek ugyanis egyebek mellett azt kifogásolják most, hogy a 65 év feletti, öregségi ellátásban részesülőknek – amennyiben dolgoznának – ugyanazon közterheket kell megfizetniük, mint a főállású munkavállalóknak.

A cikkben megszólaltatták a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét is. Parragh László szerint adózási eszközökkel ösztönözhetők a vállalkozások arra, hogy ellátottakat alkalmazzanak, ehhez nyújthat a kormány kedvezményt, ugyanakkor a munkaerőhiányra nem ez jelenti a megoldást, hanem a technológiai fejlesztés. Sok vállalkozás azonban nem érdekelt abban szerinte, hogy a munkaalapú termelését technológiai, tudásalapú megoldásokkal váltsa ki.

Parragh szerint a nyugdíjasok foglalkoztatására vonatkozó szabályokon csak úgy érdemes finomítani, hogy az ne menjen az aktív korúak foglalkoztatottságának rovására.

Kiemelt kép: Nagy Sándor debreceni nyugdíjas 1945 előtt gyártott autókat, motorokat gyűjt és restaurál. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik