Gazdaság

Rohamtempóban fejlődik a vasút: 20 perccel tovább tart az út, mint 20 éve

Talált egy régi menetrendet a mateszalkaleaks.blog.hu, és ha már így alakult, belelapoztak, és összevetették a mostani menetidőkkel a 20 évvel ezelőttieket. Kiderült, hogy:

Míg 1997-ben, vagyis 20 évvel ezelőtt 75 perc alatt tette meg a Mátészalka-Debrecen gyorsvonat a 78 kilométeres távolságot, 2017. november 01-től erre már 95 percre lesz szüksége a Kraszna Intercitynek.

Igaz, november elsejétől lesz egy új megálló (Hajdúsámson), ami okozhat 1-2 perc pluszt.

Megjegyzik még, hogy a Mátészalka-Debrecen vasútvonal kimaradt az uniónak küldött 2014-2020-as IKOP projektlistából. A portálnak a MÁV a közérdekű adatigénylésre azt írta, hogy 2018-ban sem várható menetidő-csökkenést eredményező felújítás. Sőt, további menetidő-növekedésre lehet számolni a következő években.

Dávid Ilona: rengeteg a lassító tényező

A MÁV elnök-vezérigazgatója a Figyelőnek adott csütörtöki interjújában beszélt többek között a szakemberhiányról, a szakszervezetekkel kötött megállapodásról, 30 százalékos béremelésről, MÁV-Volán integrációról is. Az interjúban Dávid Ilonát szembesítették azzal, hogy a menetidő néhány vonalon viszont még mindig ugyanannyi, mint a Monarchia idején. És rákérdeztek, ez vajon minek köszönhető. A következő választ adta Dávid Ilona:

Ez a megállapítás így meglehetősen csalóka. Hiszen ha összehasonlítjuk, hogy hány állomás volt két város között bő száz éve és most, akkor óriási eltéréseket látunk. Ahogy a vonatok közelednek a főváros felé, a népesebb agglomerációs települések miatt egyre sűrűbben kell megállniuk. Ráadásul mivel az utasforgalom is nőtt, a fel- és a leszállások is több időt vesznek igénybe. Arról nem is beszélve, hogy napjainkban már napi 2900 vonatot közlekedtetünk: ha pedig két járat találkozik egy szakszóval vonatkeresztezésnél, akkor meg is kell várniuk egymást. Tehát rengeteg az olyan „lassító” tényező, amely a Monarchia idején még nem állt fenn.

Kiemelt kép: Vonat a Termofeszt vasútmodell-kiállításon a budapesti Magyar Vasúttörténeti Parkban 2017. október 6-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik