Gazdaság

Adó miatt marasztalt el minket az uniós bíróság

A magyar gépjárműadó nem összeegyeztethető az Európai Unió és Törökország között létrejött társulási megállapodással, az adó ugyanis vámmal azonos hatású díjnak minősül, amelynek kivetését tiltja a megállapodás – ismertette döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön.

Az ügy előzménye, hogy a közúti árufuvarozást végző Istanbul Lojistik nevű török társaság esetében a magyar adóhatóság 2015 márciusában megállapította, hogy a társaság egyik Törökországból Németországba textilárut fuvarozó teherautója után nem fizették meg a gépjárműadót. A fuvarozócég véleménye szerint a magyar hatóságok által később kiszabott adó vámmal azonos hatású díjnak minősül, amelynek kivetését az EU és Törökország közötti árukereskedelemben tiltja a Törökországgal kötött társulási megállapodás rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló határozat.

A bíróság arra emlékeztetett, hogy a határozat értelmében megszűntek az unió és a Török Köztársaság közötti behozatali vagy kiviteli vámok és azokkal azonos hatású díjak.

A luxembourgi székhelyű bíróság ítéletének indoklásában hangsúlyozta, vámmal azonos hatású adónak minősül minden olyan pénzügyi teher, amelyet egyoldalúan vetnek ki, bármi legyen is az elnevezése, alkalmazásának módja és összege, valamint amely a határ átlépésének tényéből eredően sújtja az árukat, amennyiben az nem minősül a szó szoros értelmében vett vámnak. Ezek ismeretében az uniós bíróság megállapította, hogy a vitatott adó, amely az árukat kizárólag amiatt terheli, hogy azok átlépték a határt vámmal azonos hatású díjnak minősül, így az ez utóbbi határozattal nem összeegyeztethető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik