Évente 12 tonna eladatlan ruhát éget el Dániában a H&M – állítja a dán TV2 oknyomozó műsora.
Az Operation X stábja nézett utána, hogy mi történik a ruhafelesleggel. Eljutottak a KARA/NOVEREN nevű hulladék-feldolgozó céghez, ahol saját szemükkel látták több mint másfél tonnányi gyermek- és női nadrág beérkezését, olyanokat, amiken még az árcímke is rajta volt.
Kiderítették, hogy a H&M 2013 óta hatvan tonna új ruhát adott át a KARA/NOVEREN-nek megsemmisítésre. Megkérdeztek egy fenntartható tervezéssel foglalkozó szakembert, Else Skjoldot, aki elmondta: ez egyértelműen a túltermelés eredménye. Régen a divatcégek általában évente négy kollekcióval álltak elő, de a fast fashion láncok, mint a H&M vagy a Zara, már hetente állnak elő új darabokkal, ami pedig kiment a divatból, az náluk már eladhatatlan.
A H&M szóvivője a FashionUnited portálnak nyilatkozva azt állította: csak olyan ruhákat küldtek megsemmisítőbe, amelyek bepenészedtek, vagy nem feleltek meg a vegyi anyagokra vonatkozó előírásoknak. Hangsúlyozta, hogy a vállalat a fenntarthatóságra törekszik, csak akkor semmisítenek meg ruhát, ha nincs más lehetőségük.
Az Operation X kitart amellett, hogy használható ruhákat semmisítettek meg. A hulladék-feldolgozónál talált ruhadarabokat független laboratóriumokba küldték, a vizsgálatok pedig azt mutatták ki, hogy a megsemmisítésre küldött termékek nem tartalmaznak több vegyi anyagot vagy baktériumot azoknál, amik a boltokba kerültek.
A H&M erre úgy reagált, hogy szerintük a tévések által rendelt vizsgálatok eltérnek attól, amit ők alkalmaznak. Például az egyik ruhadarabnak nem is azt a részét vizsgálták, aminek túl nagy az ólomtartalma. Közölték: azokat a ruhákat, amiknek a minősége megfelelő, de nem tudják eladni, eladományozzák, vagy újrahasznosítják. Jelezték azt is, hogy nem értik, mi okuk lenne használható termékek megsemmisítésére.
2010-ben a New York Times írt arról, hogy a H&M egyik New York-i üzletében felszabdalták és kidobták az eladatlan ruhát, akkor az üzletlánc azt ígérte, többet ilyen nem fog előfordulni.
