Gazdaság

Mégsem törlik el végleg a kétéves hűségidőt

24.hu
24.hu

2017. 10. 09. 11:27

Korábban a témában:

A határozott időre kötött előfizetői szerződések maximális időtartamát uniós rendelkezésre egy évben határozták meg. Az ezt előíró magyar jogszabály október 24-én léphet életbe, azonban már néhány ponton felpuhították a tervezetet – írta az Azénpénzem.hu.

A mobilszolgáltatók nyomására ugyanis már felmentést adtak azokra az esetekre, amikor a szerződéskötés kedvezményes készülékvásárlással kapcsolódik össze. Az ilyen esetekben maradhat a kétéves hűségidő.

Egy friss módosítás ugyanezt a netes csomag esetében is lehetővé tenné.

A parlamenthez már benyújtott javaslat szerint a készülékvásárlás mellett az internethasználat elterjedését célzó kedvezményes előfizetési csomagokra is lehet majd kétéves határozott időtartamú előfizetői szerződést kötni. Mint az indoklásban kifejtik: a változtatás a Digitális Jólét Alapcsomag (DJA) bevezetése miatt szükséges, és kizárólag arra vonatkozik.

A mostani módosításban szerepel az is, hogy a fogyasztónak lehetősége legyen a határozott idejű szerződés felmondására abban az esetben is, ha a helyhez kötött szolgáltatás esetén költözés miatt más helyre kéri a szolgáltatás teljesítését, ám ezt a szolgáltató műszaki okokból nem tudja teljesíteni.

Kiemelt kép: 24.hu

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.