Gazdaság

Újabb taxistüntetés jöhet

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2017. 09. 29. 10:53

A budapesti fuvarozók jelentős része ismét elégedetlen, készek az újabba demonstrációra.

A Zoom.hu-nak az Európai Taxis Egyesület (ETE) elnöke, Csertek István azt mondta, már régen jelezték a fővárosi önkormányzatnak, hogy egyeztetni szeretnének a taxisok működési rendjéről, de érdemi előrelépés eddig nem történt ügyükben.

Ha a fővárossal nem tudunk érdemi párbeszédet kezdeni nagyon rövid időn belül, akkor újra az utcára megyünk.

Az egyesület sok egyéb mellett két markáns kérdésről tárgyalna. Az egyik a tarifatábla módosítása, a másik a januártól esedékes autócserék ügye. Hétvégi és éjszakai díjat szeretnének, és lazítanának azon a fővárosi rendeleten, amely szerint jövőre már nem lehet taxizni olyan autóval, amelyet Euro 4-es környezetvédelmi besorolású motor hajt.

A taxik negyede cserére szorul
Mivel szolgáltatásuk csak tízévesnél fiatalabb autóval végezhető. 2500 autót érint a csere.

Az ETE szerint a budapesti taxik közül 700-800-at le kellene cserélni, miközben sok sofőr a mostani autója költségeit sem tudta kitermelni. Számukra megoldást jelentene, ha az Euro 4-es motorú kocsik tíz éves korukig használatban maradhatnának.

A jövő hetet még megvárjuk, ha addig sem történik előrelépés az ügyben, akkor újra megmozdulást szervezünk.

Csertek István szerint az új rendeletet túl szigorúnak nevezte, mivel a budapesti taxik műszaki színvonala kifejezetten jónak számít európai összevetésben is. A türelmük a végét járja és már nincs sok idő az autócserével kapcsolatban sem.

A taxisok korábban az Uber, majd a fekete fuvarok ellen is tiltakoztak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.