Gazdaság

Nem mondták meg Rogánék, mire költött Hegedűs Zsuzsa

A miniszterelnöki megbízottaknak van reprezentációs keretük – válaszolta Dömötör Csaba arra a kérdésre, hogy mire jutott a reprezentációs keretből.

Mire költött több millió forintot Hegedűs Zsuzsa?

kérdezte Rogán Antaltól, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztertől a szocialista Bangóné Borbély Ildikó.

A politikus felidézte: a szegényekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott a többi megbízott közül nemcsak nettó 920 ezer forintos fizetésével tűnik ki, hanem azzal is, hogy messze ő költi a legtöbbet reprezentációs költségekre. Éttermi számlákra és vendégfogadásra például másfélmillió forintot költött, bár nem lelni nyomát annak, hogy olyan rendezvényt szervezett volna, ahol neki kellett volna állni a meghívottak vendégül látását.

Kirívóan sokat költ reprezentációra Orbán szegényügyi tanácsadója
A tizenhét miniszterelnöki megbízott összes reprezentációs költségének több mint fele Hegedűs Zsuzsáé.

Bangóné rámutatott arra is, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda reprezentációs költésekről szóló szabályai nem találhatók meg a Hivatalos Értesítőben, pedig a közigazgatási államtitkárnak a tárca megalakulása után intézkednie kellett volna a szabályozásról.

Rogánt arról kérdezte az MSZP-s képviselő, hogy dokumentálják-e a miniszterelnöki megbízottak utazásait, tevékenységét, készítenek-e beszámolót munkájáról, és át tudja-e adni a Hegedűs Zsuzsa munkájáról szóló anyagokat. Arra is kíváncsi volt, hogy kiket látott vendégül Hegedűs Zsuzsa a minisztérium költségén, és egy költői kérdéssel zárt: „Milliós reprezentációs költségekre és milliós tanácsadói fizetésekre mindig jut pénz, csak a szegények támogatására nem?”

Rogán helyett a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba válaszolt. A válaszból mindössze annyi derül ki, hogy

a miniszterelnöki megbízottaknak van reprezentációs keretük,

a személyi jövedelemadóról szóló törvény értelmében pedig reprezentációnak minősül a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti rendezvény, esemény keretében, továbbá az állami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás (étel, ital) és a rendezvényhez, eseményhez kapcsolódó szolgáltatás. A reprezentáció fogalma alatt értik az üzleti ajándékot is, ami „a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti kapcsolatok keretében adott ajándék”

Tehát a reprezentációs keretet az Szja tv. által meghatározottakkal összhangban, így például a minisztérium tevékenységével összefüggő hivatali, szakmai rendezvény, esemény keretében, vendégek fogadásához kapcsolódó fogyasztási cikkek vásárlására, üzleti ajándékra, éttermi fogyasztásra stb. fordíthatják

– írja Dömötör a válaszban, amiből ennél több nem derül ki arról, hogy mire költött Hegedűs Zsuzsa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik