Gazdaság

“Nagy balhé lesz” – kifakadt a FŐGÁZ ügyfélszolgálatosa

építész (építőmérnök, mérnökök, építészet, )
építész (építőmérnök, mérnökök, építészet, )
A budapesti építkezések leállását is okozhatja, ha a FŐGÁZ nem tudja jóváhagyni a kiviteli tervdokumentációkat a jogszabályban meghatározott határidőre. A nemzeti közmű cáfol.

Több tervező is megkereste a Víz-, gáz-, fűtéstechnika szaklapot a gáztervek beadásának nehézségei miatt. Augusztus közepétől még interneten keresztül lehetett időpontot foglalni. Volt olyan kolléga, aki csak két hónap múlva kapott időpontot. Miután a Magyar Mérnöki Kamarának jelezték a tervezők a problémát, az intézkedések hatására a FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. augusztus 30-ával visszavonta a rendelkezést, így a mérnököknek személyesen kell megjelenniük a Fiumei úti irodában, ahol sorszámot kötelesek húzni.

A jelenlegi állapot szerint egy tervező 5 tervet adhat be, és a FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. ügyfélszolgálat 12 mérnököt fogad naponta. Ez azt jelenti, hogy egy nap 60 terv kerül a tervellenőrökhöz átnézésre, jóváhagyásra. Azonban a jelenlegi létszám mellett mindössze csak 30 tervet tudnak feldolgozni a megadott 8 napos határidővel. Az új határidőket a 157/2017. Kormányrendelet szabályozza, ami 2017. július 1-jén lépett hatályba – írta a lap.

Megkeresték a FŐGÁZ Földgázelosztási Kft. munkatársait, ahol súlyos emberhiányra és átlagon felüli leterheltségre panaszkodtak. A megfeszített ütemű munka és túlórák mellett is folyamatos csúszásban vannak, ezért a tervek torlódnak. A Nemzeti Közművek, mint a kft. felettes szerve nem engedélyezi újabb tervellenőrök felvételét, helyette a beadható tervek mennyiségét limitálják. Ennek egyenes következménye lesz, hogy bedőlhetnek az építkezések a fővárosban, ha ugyanis nincsenek meg határidőre a tervek, nem kezdődhet meg az építkezés, nincs használatba vételi engedély, és a 300 négyzetméter feletti épületekre építési engedély sem kapható.

A FŐGÁZ ügyfélszolgálat szerint “nagy balhé lesz”, mert az őszi kazáncserékhez nincs elég kapacitásuk.

Az NKM Nemzeti Közmű Zrt. írásban jelezte a Víz-, gáz-, fűtéstechnika szaklap szerkesztőségének, hogy az elhangzottak nem tükrözik a Nemzeti Közmű hivatalos álláspontját.Mint a szaklap írta, nekik nem tisztük igazságot tenni, mindössze hírt adnak az elhangzottakról, bízva abban, hogy ennek hatására az illetékesek figyelmét felhívjuk az eljárás által okozott problémára és ennek veszélyeire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik