Gazdaság

MSZP: átverés a Fidesz rezsicsökkentése

Bár a lakossági gázszolgáltatóknak évek óta küldeniük kell a gázszámlákon az értesítést, hogy mennyi pénzt spórolt meg nekik az állam a rezsicsökkentés bevezetése óta, a fogyasztóknak valójában már rég jóval többet kell fizetni, mintha nem létezne az Orbán-kormány által bevezetett hatóságiáras rendszer – az MSZP szerint meg is találták a rezsicsökkentési átverésre a bizonyítékot.

A magyarországi piac közüzemi nagykereskedő cége, a Magyar Földgázkereskedő Zrt. számláján 2016-ban, egyetlen pénzügyi év alatt nettó 51 milliárd (bruttó 64 milliárd) forint pluszbevétel keletkezett a hazai fogyasztók befizetéseiből.

Az ellenzéki párt szerint ez azt jelenti, hogy a világpiaci áraktól függetlenül mesterségesen magasan tartott hatósági ár miatt minden háztartás nemhogy kevesebbet, hanem évente átlagosan 21-22 ezer forinttal többet fizetett a gázért, mint amennyibe a beszerzés kerül.

A túlfizetést azért nem érzékelik a fogyasztók, mert a fideszes rezsicsökkentés matekja a 2011-es gázárat veszi alapul, és minden gázszámlához illesztett narancssárga értesítőben úgy számolnak, mintha azóta folyamatosan az akkori árakon kellene fizetni a gázdíjat.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerint azonban a lakossági gázár 2014 óta egyáltalán nem követi az olaj és a földgáz importárának változását, jóllehet néhány év alatt tartósan 50-60 százalékkal csökkent a beszerzési ár. Az ellenzéki politikus szerint a kormány és Fidesz tízmilliárdokkal károsította meg a magyar fogyasztókat. A hatósági árat miniszteri rendeletben határozzák meg, ez azonban lénygében három éve nem változott semmit.

A frakcióvezető szerint az is furcsa, hogy az Orbán-kormány korábban ezermilliárd forint körüli összeget költött cégvásárlásokra, amit azzal indokoltak, hogy tulajdonosként jobban biztosítható a lakosság olcsóbb ellátása. Mára a lakossági földgázszolgáltatás és a nagykereskedő cég is állami kézbe került, az jelek szerint az állam azonban azóta egyáltalán nem akarja lenyomni az árakat. Mindez együtt odavezetett, hogy a fideszes rezsicsökkentés időszakában a korábbihoz képest nőtt a díjtartozás, emelkedett a hátralékosok száma, és több lett a kikapcsolás is.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Ajánlott videó

Olvasói sztorik