kozmunkas(210x140).jpg (Array)
Gazdaság

196 ezer közmunkás dolgozott nyár elején

Idén május–július között a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 434 ezer fő volt, 62 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.

A 15-74 éves korosztályból 196 ezer közmunkás, 112 ezer külföldön dolgozik, míg 4,12 millió fő az elsődleges hazai munkaerőpiacon dolgozik.

Közmunka: úgy tűnik, ledózerolná a kormány a felhizlalt rendszert
A jövő évi költségvetési törvény javaslatában 100 milliárd forinttal kevesebbet szánnak a közfoglalkoztatásra, mint amennyi az idei tervekben szerepelt.

A foglalkoztatottak közül az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 107 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 40 ezer, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig 5 ezer fővel csökkent.

Csökkenő munkanélküliség

A 2017. május–júliusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 35 ezer fővel, 193 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 4,2 százalékra csökkent. A férfiakat alacsonyabb munkanélküliségi ráta jellemezte, mint a nőket, esetükben a javulás mértéke is nagyobb volt.

Utóbbival kapcsolatban banki makroelemzők megállapítják: a nyári és őszi hónapokban is folytatódhat a munkanélküliségi ráta fokozatos csökkenése.

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője azt emelte ki, hogy az évek óta fokozatosan emelkedő aktivitási ráta növekedését az idei jelentős béremelkedés is erősítette, amely főként az alacsonyabb keresetűeket érinthette.

Ürmössy Gergely, az Erste vezető makrogazdasági elemzője nem találta meglepőnek, hogy folytatódott a munkaerőpiac feszesedése, azaz javultak a foglalkoztatási és munkanélküliségi mutatók. Véleménye szerint a nyári és őszi hónapokban is folytatódhat a munkanélküliségi ráta fokozatos csökkenése, amit két tényező határoz meg: a gazdaság általános fellendülése, illetve az idénymunkák megjelenése.

Horváth András, a Takarékbank elemzője arra is rámutatott, hogy a magyar gazdaság továbbra is csaknem 700 ezres munkaerőtartalékkal rendelkezik a dolgozni szándékozó inaktívak, a közfoglalkoztatottak, a külföldre ingázók és a munkanélküliek számát tekintve. A foglalkoztatás bővülésének lassuló üteme azonban arra utal, hogy egyre kevesebb a szakképzett, aktívan bevonható potenciális munkavállaló és a foglalkoztatottság kezdi elérni a csúcsát a munkaerő jelenlegi képzettségi szintjét tekintve.

(KSH/MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.