Gazdaság

Új kenyér: nem hozott minőségjavulást az élelmiszerkönyv változása

Tizenhétből két pékségben voltak hajlandóak megmutatni az összetevőket.

Lassan két hónapja, hogy megváltoztatták az élelmiszerkönyv kenyérre vonatkozó előírásait. Teljes kiőrlésűként csak olyan pékárut lehet forgalmazni, amely legalább 60 százalékban tartalmaz teljes kiőrlésű lisztet, a várt minőségjavulás azonban elmaradt – írja a Magyar Nemzet.

A lap munkatársai a hét végén próbavásárlást tartottak, 17 nagyobb pékséget látogattak meg Budapesten. Mindenütt azt kérdezték, van-e teljes kiőrlésű kenyerük, és az hány százalékban tartalmaz teljes kiőrlésű lisztet. Mindössze két helyen voltak hajlandók megmutatni az összetevőket: az egyik a Tesco, a másik a Princess pékséglánc.

A Deák téri aluljáróban lévő Princess-üzletben megmutatták, milyen fagyasztott dobozban van a teljes kiőrlésű pékáru, amit csak be kell tenni a sütőbe, ám a dobozon lévő matricán nem volt feltüntetve annyi teljes kiőrlésű liszt, amennyi az előírás. A Tesco teljes kiőrlésűnek nevezett kenyerénél sem volt meg a megfelelő arány, egy másik termékük viszont eleget tett a kritériumoknak.

A legtöbb pékségben arra hivatkoztak, hogy nem tudják az összetevőket, mert nem ők csinálják a kenyeret, és nem is kötelesek kiírni az információkat, ha félkilósnál kisebb a kenyér. Volt olyan albán pékség, ahol a teljes kiőrlésű kenyér rozsossá „változott”, amikor az összetevőkről érdeklődtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik