Gazdaság

Kamugyanú az új magyar légitársaságnál

Miközben a minap arról beszélt az új magyar légitársaság, a RonanAir Légiközlekedési Kft. egyedüli tulajdonosa, hogy a nyár végéig felszállnak a repülőgépeik, valójában semmi érdemi lépés nem történt az ügyben. Olyannyira nem, hogy Ferihegyen például nem is tudnak róla.

Hat hét múlva már repülne az új magyar légitársaság
A tulajdonos ezt egy srí lankai tévéinterjúban jelentette be, de konkrét úti célokról nem beszélt.

Rohan Nanayakkara tulajdonos, a Srí Lanka-i tiszteletbeli magyar konzul júliusban arról beszélt, hogy menetrend szerinti járatokat működtetnének, 22 városba repülnek hetente, az első fázisban európai úti célok, a másodikban a Közel-Kelet és Ázsia, a harmadikban Észak-Amerika felé. Hozzátette: nagyon sok támogatást kapott a magyar miniszterelnöktől, a parlament elnökétől és Szijjártó Péter külügyminisztertől.

A Magyar Nemzet az ügyben megkereste a repülőteret, ahol Hardy Mihály szóvivő mindössze annyit mondott, hogy a társaság csak egyszer, informálisan kereste meg őket. A RonanAir már adott fel álláshirdetést, legénységet, pilótákat toboroznak ATR 72-500 típusú repülőgépekhez, honlapjukon ugyanakkor semmilyen érdemi információ nincs a kínálattal kapcsolatban, nem végeztek marketing- vagy reklámtevékenységet. Egy promóciós anyagot sikerült azért szerezni, e szerint nyugat-európai városok mellett Pozsonyba, Debrecenen keresztül Marosvásárhelyre és Zágrábba is indítanának járatokat – vagyis olyan településekre, amelyek vonattal is könnyedén elérhetők Budapestről.

A lap érdeklődött a földi kiszolgálást végző cégeknél is, ahol azt a választ kapták, hogy a RonanAir kért tőlük ajánlatot, de szerződéskötésre nem került sor, holott az új légitársaság indulását megelőzően legalább másfél-két hónappal meg kell kötni a szerződést, hogy a földi kiszolgáló személyzetnek legyen ideje felkészülni. Sőt, a Magyar Nemzet értesülései szerint a RonanAir még a hatósági engedélyeket sem szerezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik