Gazdaság

Illegális lerakóba kerülhetett a Népstadion egy része

Óriási megbízást nyert el a Föld-Trans 2001 Kft. a ZÁÉV Zrt.-vel közösen, ők bonthatták a Puskás Ferenc Stadiont, régebbi nevén Népstadiont. Szép summát is szakítottak a munkával, közel 4 milliárd forintot hozott a konyhára a megbízás. A Föld-Trans 2001 Kft.-nek ugrásszerűen meg is ugrott a nyereségessége, kimagasló, 30 százalékos árbevétel-arányos nyereséget mutatott fel a tavalyi év után, a tulajdonosok ki is vettek a cégből 600 milliós osztalékot, és körülbelül jutott ugyanennyi reklámra és alapítványi támogatásra is. Ehhez képest az Átlátszó rábukkant egy területre Budapest IX. kerületében, ahol a jelek arra utalnak, hogy a Népstadion bontásából származó anyag, törmelék van.

A területet ráadásul a stadion bontását végző Föld-Trans tulajdonosának egy másik cége bérli. Az Átlátszó a megszerzett dokumentumok alapján azt írja, hogy

legalább fél éven keresztül a Határ úti ingatlanra hordták a törmeléket, amit itt illegálisan válogattak, ledaráltak, majd a nagyobb részét elszállították.

Egy része még mindig ott van, és a terület melletti részen dolgozó személytől azt tudta meg a portál, hogy a bérlő cég valamikor tavaly év vége felé elköltözhetett onnan. A környezetvédelmi hatóság azonban az ott maradt pár száz köbméternyi hulladék ügyében felszólította a céget, hogy gondoskodjon a lerakott törmelék kezeléséről, de nem szabott ki bírságot, csak figyelmeztette a céget. A cég azonban ezt is megfellebbezte. Az Átlátszó megkérdezte Tóth Józsefet, a cég tulajdonosát, de válaszokat nem kapott tőle.

Azonban úgy fest, már útban van a következő nagy megbízás a céghez. A 2019-es, Budapesten megrendezendő Maccabi Játékok helyszínén is először le kell bontani épületeket (nem olyan messze egyébként a Puskás Stadion helyszínétől), és a már kiírt közbeszerzési felhívás alapján azt gyanítja az Átlátszó, hogy azt a Föld-Transra szabták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik