Gazdaság

Régen lehagyta a magyart a román gazdaság

Román lej (lej, románia, pénz, )
Román lej (lej, románia, pénz, )

Az idei első negyedévben egész Európát lepipálta a román gazdaság, mely 5,7 százalékkal tudott növekedni a tavalyi év hasonló időszakához képest – írta a Portfólió.

Irigykedve nézzük a román gazdaságot, hiszen miközben nálunk a kormány szeretné, ha 4-5 százalékkal tudna növekedni a magyar gazdaság, a románok ezt évek óta tudják teljesíteni, írta a lap.

Mitől ilyen jó a román gazdaság?

A román gazdaságban 2012-től kezdve – egy-egy megtorpanástól eltekintve – folyamatosan erőteljes a bővülés. Három százalék alatti növekedésre 2014 utolsó negyedévében volt példa, tavaly 6 százalékkal nőtt a gazdaságuk a második negyedévben.

Ráadásul a román gazdaság úgy tud fejlődni, hogy jelentősen felülteljesíti a várakozásokat. Az előzetesen becsült negyedéves 4,5 százalékkal szemben 5,7 százalékos volt a növekedés, mondta a lapnak egy londoni elemző, aki szerint a fejlődés hátterében évek óta

  • az uniós támogatások fűtötte beruházásvezérelt növekedés,
  • és a bővülő fogyasztás

áll.

Magyar munkaerőre hajtanak a romániai vállalkozók
A szomszédos ország nyugati megyéiben az állások alig felét tudják betölteni.

Költségvetési költekezés jöhet

A lap szerint a román gazdaság esetében a legfontosabb kérdés az, meddig tartható fenn az erőteljes növekedési ütem. Utóbbit fenyegeti

  • a román kormány költekezése,
  • az elvándorlás,
  • a munkaerőhiány,
  • a korrupció,
  • és segíti az alacsony államadósság, és a kontrollált költségvetés.

A román miniszterelnök utóda, Mihai Tudose kormányprogramjában többek között béremelést, adócsökkentést, családtámogatásokat ígért, amely miatt az államháztartási hiány ismételt elszállására figyelmeztettek. Más elemzők arra számítanak, hogy a nagy osztogatás csak a kormányprogramban jelenik meg, végül majd “észhez tér” a kormány, és kordában tartja a kiadásokat.

Szakértők attól tartanak, hogy a gazdasági fellendülés idején az ebből a fellendülésből származó extra bevételt nem spórolják meg, hanem elköltik jellemzően jóléti, szociális transzferekre.

A lap szerint az államháztartási deficit ugyan a 2015-ös, GDP arányos 0,8 százalékról 2017 első negyedévére már 2,9 százalékra hízott és várhatóan eléri, sőt némileg meghaladja majd a 2017-es év egészében a GDP 3 százalékát, ám ez – figyelembe véve a viszonylag magas gazdasági növekedést és az alacsony államadósságot – még nem fenntarthatatlan.

Korrupció csökken

Romániáról sokáig az a kép élt a közvéleményben, hogy a legkorruptabb európai országok egyike, ez pedig jelentősen hátráltatja a gazdaságot. A korrupcióellenes ügyészség felállítása sokat javított ezen a képen, a Transparency International korrupciós érzékelési indexében is jelentősen javult a romániai helyzet.

A legutóbbi felmérésben 57. helyen állt az ország Magyarországgal holtversenyben, ám miközben Magyarország a 2012-es 46. helyről esett vissza, addig Románia 2011-ben még a 75. volt a korrupciós rangsorban, majd onnan sikerült visszakapaszkodnia az 57. helyre. Vagyis ha a tendencia folytatódik, akkor hamarosan mi lehetünk a legkorruptabb ország a régióban a TI listája alapján, írta a lap.

Eltelt egy év, Magyarország ismét zuhant egyet a korrupciós világranglistán
A legkevésbé korrupt ország Dánia, a lista alján Szomália. Hazánk három pontot és hét helyett csúszott hátra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik