Gazdaság

Tarlós közbeszerzés nélkül építené a római-parti mobilgátat

római-part (római-part, duna, )
római-part (római-part, duna, )

Közbeszerzés megkerülésével, olyan vállalkozással terveztetné meg a világ leghosszabb mobilgátját a Római-parton a fővárosi önkormányzat, amelynek semmiféle gyakorlata nincs a hasonló létesítmények terveinek elkészítésében – hívja fel a figyelmet Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa, aki a Közbeszerzési Hatóság vezetőjéhez fordult.

árvízvédelmi gát szentendrén (mobilgát, árvíz)
Vadiúj lakópark bújhat el a Római-parti mobilgát mögé
Még Garancsi István érdekeltségei is megjelentek a Római-parton, ahol új lakópark épül. Ha a kormánnyal jó viszonnyal ápoló üzletember érdekei is bekerültek a pakliba, nem sok esélye van annak az 1500 fának.

A Fővárosi Önkormányzat a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmének tervezésére a vonatkozó uniós szabályok teljes figyelmen kívül hagyásával, mindenféle nyílt, versenyszerű közbeszerzési eljárás nélkül, egy vízügyi körökben eddig szinte teljesen ismeretlen, kertészeti és tájépítészeti céget, a Tér-team Kft.-t bízott meg.

Ezúttal úgy próbálták megkerülni a közbeszerzést, hogy a munkát a Fővárosi Csatornázási Művekre bízták, az önkormányzati cég pedig egy olyan alvállalkozót vont be a Tér-team Kft. által, amelynek nincsenek mobilgát-tervezési, illetve árvízvédelmi referenciái, sőt a jogszabályban előírt feltétellel, a Magyar Mérnöki Kamaránál bejegyzett, vezető vízügyi tervezői jogosultsággal bíró mérnökkel sem rendelkezik.

Ezzel szemben komoly szerepet játszott a közelmúlt fővárosi természetpusztításainak, így az Orczy-kert, a Városliget és a Múzeum-kert átépítésének előkészítésében, írta.

A Párbeszéd szerint a trükközés ellenére ténylegesen a főváros kötött tervezési szerződést a Tér-team Kft.-vel, méghozzá közbeszerzési eljárás nélkül, ami a magyar jog előírásainak sem felel meg, de különösen súlyos problémává válhat akkor, amikor a mobilgát-beruházást megkísérlik kifizettetni az EU-val.

Felszólítjuk a Közbeszerzési Hatóság vezetőjét, hogy vizsgálja meg az ügyet, és tegye meg a szükséges lépéseket, mielőtt a magyar államot és az adófizetőket komoly kár érné a szabálytalan megbízás miatt

– írta Jávor Benedek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik