Gazdaság

Dinnyeháború: bekeményített az agrárkamara

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csak azoknál az áruházláncoknál áll a múlt héten meghirdetett dinnyefogyasztást ösztönző kampány mellé, amelyek most, a szezon elején nem csökkentették vagy csökkentik kilogrammonként 100 forint alá a dinnye fogyasztói árát – közölte a köztestület szerdán az MTI-vel.

A NAK emlékeztetett: a Tesco dinnyeakciózásához más áruházláncok is csatlakoztak – az Aldi és a Lidl, valamint a Penny. Szerintük ezzel további súlyos károkat okoznak az amúgy is nehéz helyzetben lévő termelőknek.

Hiába figyelmeztettek a termelők

A Tesco-Global Áruházak Zrt. hétvégi, indokolatlan és a termelők által elfogadhatatlan akciója – 99 forintért árusították a magyar görögdinnyét – után újabb áruházláncok jelentették be, hogy ezen a héten szintén alacsony áron kínálják a dinnyét. A Penny 89 forintért, az Aldi 95 forintért, a Lidl pedig 99 forintért hirdeti reklámújságjaiban a dinnye kilónkénti fogyasztói árát.

Teszik ezt azután, hogy a dinnyetermelők és a NAK is felhívta a figyelmet: az árleverő akciók lenyomják a termelői árakat, kihatással vannak az exportpiacokra, ezáltal ellehetetlenítik a termelőket, és veszélyeztetik a magyar dinnyeágazat jövőjét – húzza alá a NAK közleménye.

Általánosságban a bruttó fogyasztói ár 25-30 százaléka a dinnye nettó felvásárlási ára. Könnyen belátható, hogy a kilónkénti 100 forint alatti fogyasztói árnál a termelők veszteséggel tudják csak értékesíteni a dinnyét, hiszen az önköltség kilogrammonként 40 forint körül alakul – olvasható az állásfoglalásban.Mindez azt jelenti – tájékoztat a NAK -, hogy a Metróban a múlt hétvégén már lezajlott kampányt követően csak három áruházláncban, az Auchanban, a CBA-ban és a Sparban áll a dinnye promóciós program mellé az agrárkamara.

A történtek ellenére – jelzi a köztestület – a NAK továbbra is nyitott az áruházláncokkal való párbeszédre, és a jövőben is partnerként tekint rájuk. Bízik abban, hogy sem a dinnye, sem más mezőgazdasági és élelmiszeripari termék esetében nem fordul elő a mostanihoz hasonló eset.

A magyar görögdinnye fogyasztásösztönző kampány a múlt héten kezdődött és augusztus 20-ig tart, az akcióhoz eredetileg hét áruházlánc csatlakozott.

A magyarországi görögdinnyetermés az előrejelzések szerint az idén mintegy 200 ezer tonna lesz, sárgadinnyéből 18 ezer tonna várható. Görögdinnyét Magyarországon mintegy 5 ezer hektáron, sárgadinnyét mintegy 600 hektáron termesztenek. A magyarországi görögdinnye-termés mintegy 70 százalékát Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye adja.

A magyar fogyasztás évente és fejenként 13-15 kilogramm, exportra 80 ezer tonna jut, főként a német, a lengyel, a cseh piacra, és a balti országokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik