Gazdaság

Bajban az Airbnb-zők, hamarosan rájuk száll a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint az Airbnb-hálózat szállásadóinak 81 százaléka szerzett több bevételt annál, mint amennyit Magyarországon bevallott – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel vasárnap.

Tállai András tájékoztatás szerint az ír adóhatóság adatai szerint 2015-ben az Airbnb-vel csaknem 4500 magyar szállásadó állt kapcsolatban, ők összesen 120 ezer alkalommal adták ki ingatlanjukat, amivel mintegy 6 milliárd forint bevételt szereztek.

A NAV az ír adatokat összevetette a szállásadók bevallásaival, a kockázatelemzők az érintettek 81 százalékánál találtak eltérést.

Ez vagy abból adódott, hogy a szállásadók egyáltalán nem vallottak be szálláskiadásból származó bevételt, vagy kevesebb összeget szerepeltettek bevallásukban a kapott összegnél – részletezte. 

A kockázatelemzés eredménye alapján a NAV támogató eljárás keretében keresi meg az eltéréssel érintett szállásadókat. Az adóhivatalnak ugyanis nem a bírságolás a célja, hanem az, hogy mindenki a szabályokat betartva adja ki az ingatlanját

– hangsúlyozta az adóhatóság vezetője. Már 900 magánszemélynél el is indult a támogató eljárás, amelyet – annak ellenére, hogy az abban való részvétel önkéntes – mindenkinek érdemes kihasználnia, hiszen az eljárás keretében rendezett jogsértések miatt semmilyen szankciót nem szabhat ki a NAV.

A NAV a támogató eljárásban tájékoztatja az adózókat a mulasztásról és a hibákról azért, hogy azokat önként pótolhassák, javíthassák. Amennyiben szükséges a revizorok egyeztetést kezdeményeznek, adatszolgáltatásra, nyilatkozattételre, a bevallás adatainak kiegészítésére, illetőleg önellenőrzésre hívják fel az adózókat.

Tállai András elmondta, annak, aki eddig még nem tette, mindenképp érdemes megfizetnie a szállásadásból származó jövedelme után az adót, hiszen az adóhivatalnak – a folyamatosan bővülő adatállományának köszönhetően – a legtöbb ilyen jellegű bevételről pontos információi lesznek. Az eddigi mulasztást az önellenőrzéssel lehet pótolni, ugyanis a be nem vallott adóról mindaddig számot lehet adni és be lehet fizetni, ameddig a NAV nem indít ellenőrzést – javasolta Tállai András.

Az államtitkár hozzátette, hogy a fizetővendéglátóknak érdemes a legegyszerűbb és legnagyobb megtakarítást biztosító adózási módot, az úgynevezett tételes átalányadót választani, amely szobánként mindössze évi 38 400 forint közterhet jelent. Szólt arról is, hogy jövőre – amennyiben az Országgyűlés megszavazza – a jelenlegi egy ingatlan helyett már három lakásig vagy üdülőig választható lesz ez a kedvező adózási mód.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik