562 millió forint – szép pénz. Ennyit nyert uniós forrásokból a csengeri önkormányzat, hogy a hozzá tartozó Nagygécen pár dolgot felújíttasson, építtessen. Hogy miért érdekes ez? Hát mert ma került fel Orbán Viktor kormányfő honlapjára egy videó, amelyen az látható, hogy a miniszterelnök felkereste Bözsi nénit, Nagygéc amúgy ikonikus lakóját, és elbüszkélkedett például azzal, hogy ősszel fogja emelni még a nyugdíjakat. Meg Gyurcsány is szóba került persze.
És más is, itt érdemes megnézni a cikkünket és a videót.
Nem árt felidézni azt sem: az Orbán-kormány kemény plakátkampányt folytat Állítsuk meg Brüsszelt! jelszóval, és migránsügyben is komoly vitái vannak az EU-val. Múlt héten a Fidesz pártcsaládjától, az Európai Néppárttól is kemény fejmosást kapott Orbán az EU-ellenes retorikája, a CEU-t kinyíró törvény és a civilek megbélyegzésére jó új civiltörvény miatt.
Nagygécen a legutóbbi híradások szerint Bözsi nénin kívül még öten laknak, a települést elmosta 1970-ben az árvíz. Egy szó mint száz, mindez nem volt akadálya annak, hogy Nagygécen van pár kicsinosított épület. A templomot (a Megmaradás Templomát) nemcsak felújították három-négy éve, de a 2013 augusztusa és 2014 vége között lezajlott projektben az EU pénzén lett még kilátótorony, aztán a Megmaradás Házát is felhúzták, őrtűz-oszlop és látogatóközpont is létesült.
Erről tudósít Nagygéc honlapja és a Szabad Föld idei riportja is.