Gazdaság

Nem küldték az ENSZ felhívására megígért pénzeket, egymillióan maradhatnak élelem nélkül Nigériában

boko haram (Array)
boko haram (Array)
Megszakadhat az élelmiszersegélyek küldése több mint egymillió, a Boko Haram nevű iszlamista szervezet miatt éhező nigériainak, ha a nemzetközi közösség által megígért pénzek nem érkeznek meg - közölte az ENSZ egyik tisztviselője.

Peter Lundberg, a világszervezet nigériai emberjogi koordinátora erről a Le Monde című francia lap pénteki számában írt. Közölte, hogy az ENSZ segélyfelhívására csak a kért összeg 15 százaléka folyt be eddig. A következő félévben mintegy 242 millió amerikai dollárra lenne szükség az 1,8 millió ember ellátására.

Hangoztatta,

A megfelelő finanszírozás nélkül az ENSZ élelmezési segélyszervezetének, a World Food Programnak (WFP) csökkentenie kell létfontosságú támogatását.

Nigéria északkelti részén mintegy félmillió gyerek súlyosan alultáplált – mondta. Kezelés nélkül minden öt gyerek közül egy meghal – tette hozzá.

Lundberg szólt arról is, hogy az ENSZ egymilliárd dollárt kért az idei évre Nigéria számára, ahol az ország északkeleti részén mintegy 4,7 millió ember vár sürgős élelmiszersegélyre. A nigériai hadsereg ádáz harcot vív azért, hogy visszafoglalja a Boko Haram szélsőséges szervezet által elfoglalt területeket. A több éve tartó iszlamista felkelés miatt megszűnt az élelmiszertermelés, megszűntek a piacok, súlyos éhínség alakult ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik