Gazdaság

Az élelmiszer-feldolgozók szerint a Nébih-vizsgálat igazolta, hogy nincs kettős mérce

élelmiszer, vásárlás (Array)
élelmiszer, vásárlás (Array)

Az élelmiszer-feldolgozók közleményt adtak ki a Nébih-teszt kapcsán: ők korábbi álláspontjuk alátámasztását látják az újabb vizsgálat eredményeiben. Vagyis hogy nincs alapvető különbség a hazai és a külhoni piacra gyártott termékek között.

Ami azért érdekes, mert ugyanebből a vizsgálatból szerdán Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter azt olvasta ki, és ezt a sajtótájékoztatóján el is mondta, hogy igazolódott a korábbi vizsgálat eredménye: a multik sok esetben silányabb minőségű termékeket szállítanak Magyarországra. Vagyis kettős mérce van az európai élelmiszerpiacon.

A 24.hu tegnap lelkiismeretesen végignézte a teszt eredményét, és mi azt láttuk, hogy csak néhány sörnél írta le a Nébih kifejezetten azt, hogy gyengébb minőségűek. Az azonos termékek felénél semmilyen eltérés nem volt. Amelyeknél volt, ott sem az jött le nekünk, hogy a magyar termékek silányabbak lennének. De még a nem azonos összetételű, illetve a csak hasonló termékeknél sem volt ez az összbenyomásunk.

A Nébih egyébként azt írta a jelentésben összegzésként, hogy:

…a különböző piacokra különböző minőségben történő gyártás jelensége létezik, azonban nem általános gyakorlat, csak termékenként vizsgálható, nem hatja át a teljes élelmiszerlánc-ágazatot.

Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) örömmel vette tudomásul, hogy az újabb vizsgálat részletes eredményeit a NÉBIH a sajtótájékoztatóval egy időben nyilvánosságra hozta honlapján.

Beigazolódott, hogy nincs kettős mérce

Az ÉFOSZ várokozásait minden tekintetben megnyugtatóan beigazolta a jelentés. Az eredmények elemzése után ugyanis egyértelműen megállapítható, hogy az itthon és külföldön megvásárolt termékek túlnyomó többsége között semmiféle összetételbeli vagy érzékszervi különbség nem volt.

Az állateledeleket leszámítva 92 élelmiszer-párt vizsgáltak. Ebből 26 termék esetében nem azonos termékekről van szó, ezért nem összehasonlíthatóak. A 68 összehasonlítható termék közül a vizsgálat során 18 esetben találtak minimális összetételbeli eltérést.

Ezek a különbségek azonban nem jelentik azt, hogy a termékek minősége eltérő lenne, azaz hogy a gyártók megkülönböztetést alkalmaznának a magyar és az osztrák fogyasztók között. Az érzékszervi bírálatokon mind az itthon, mind a külföldön vásárolt termékek szintén jól szerepeltek, köztük egyetlen termékpár esetében sem állapítottak meg jelentős különbséget. Az esetek felében pedig a kis eltérés épp az itthon vásárolt termék javára szólt – értékelt az ÉFOSZ.

A közleményt a következő sorokkal zárták:

A hazai élelmiszergyártás megerősítéséhez elengedhetetlen az ágazat versenyképességének javítása, ehhez pedig kormányzati támogatás szükséges. A kemény regionális és európai versenyben csak egy erős, modern, korszerű ágazat tud lépést tartani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik