Mint arról korábban beszámoltunk, szabadtéri házibulival “ünnepelték” a Város Mindenkié csoport aktivistái a kilakoltatási moratórium végét Budapesten. A civilek egy petíciót is átadtak a kilencedik kerületi önkormányzatnak: azt szeretnék, ha csak szociális alapon adnák ki a tulajdonukban álló lakásokat legalább egyéves szerződéssel, segítsenek a felújításban és senkit ne lakoltassanak ki elhelyezés nélkül.
Nemcsak Budapesten, Szegeden is több tucat bérlő, család él krízishelyzetben, a végrehajtó bármelyik pillanatban megindíthatja a kilakoltatást, immár jogszerűen, miután március 1-jével a kilakoltatási monatórium lejárt. Az Akut Egyesület aktivistái és az érintettek arról kérdezik a szegedi baloldali városvezetést: mit kívánnak tenni azon lakók, háztartások, családok érdekében, akik IKV-s (Szeged ingatlankezelő cége – szerk.) bérlakásban élnek, de gyakran önhibájukon kívül felhalmozódott lakbérhátralékuk miatt előbb bérleti jogukat vesztették el, és váltak jogcím nélküli lakossá, majd a bírósági eljárás és a végrehajtási folyamat végén a kilakoltatás vár rájuk?
![“Lakást a szegényeknek!” – Szegeden is tüntettek a kilakoltatás ellen 1](http://24.hu/app/uploads/2017/03/flashmob-szeged-1.jpg)
![“Lakást a szegényeknek!” – Szegeden is tüntettek a kilakoltatás ellen 2](http://24.hu/app/uploads/2017/03/flashmob-szeged-7.jpg)
Ha valaki egyszer kritikus helyzetbe került baleset, megváltozott munkaképesség, munkahely vagy családtag elvesztése miatt, és a lakbérhátraléka megnő, akkor a jelenlegi helyi rendeletek (lakásrendelet, hátralékcsökkentési támogatás, lakhatási támogatás, adósságkezelés ) semmiféle lehetőséget nem adnak méltányossági eljárásra, még a legegyértelműbb esetekben sem.
![“Lakást a szegényeknek!” – Szegeden is tüntettek a kilakoltatás ellen 3](http://24.hu/app/uploads/2017/03/flashmob-szeged-6.jpg)
![“Lakást a szegényeknek!” – Szegeden is tüntettek a kilakoltatás ellen 4](http://24.hu/app/uploads/2017/03/flashmob-szeged-3.jpg)
Amíg a saját tulajdonú házzal, lakással rendelkezők esetében még mindig ott a Nemzeti Eszközkezelő mint elvi lehetőség, addig a bérlakásban élők vagyon és jövedelem nélkül egyértelműen az utcára kerülnek a kilakoltatást követően, mivel a helyi szociális ellátórendszer sem tudja őket befogadni.
![“Lakást a szegényeknek!” – Szegeden is tüntettek a kilakoltatás ellen 5](http://24.hu/app/uploads/2017/03/flashmob-szeged-13.jpg)
![“Lakást a szegényeknek!” – Szegeden is tüntettek a kilakoltatás ellen 6](http://24.hu/app/uploads/2017/03/flashmob-szeged-9.jpg)
Ezért kérik a szegediek a baloldali városvezetést, hogy ne engedjen egyetlen szociális bérlakásban élőt sem az utcára kerülni addig, amíg valamilyen módon nem segít a lakhatásuk megoldásában. A lakásrendelet módosítása lehetővé tenné méltányosság gyakorlását az önhibájukon kívül bajba jutottak esetében, például a díjhátralék ellentételezéseképp kisebb és vagy alacsonyabb komfortfokozatú lakásban történő elhelyezésükkel.
![“Lakást a szegényeknek!” – Szegeden is tüntettek a kilakoltatás ellen 7](http://24.hu/app/uploads/2017/03/flashmob-szeged-14.jpg)
![“Lakást a szegényeknek!” – Szegeden is tüntettek a kilakoltatás ellen 8](http://24.hu/app/uploads/2017/03/flashmob-szeged-12.jpg)