Gazdaság

A kormány hol elhajtja, hol meg munkára fogná a nyugdíjasokat

Mint a hvg írta, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Kereskedelmi És iparkamara gazdasági évnyitóján azt mondta, a kormány részben a nyugdíjasok foglalkoztatásával szeretné enyhíteni az országos munkaerőhiányt. Ami egyébként egy felmérés szerint egybevág a munkaerő-piaci trendekkel is, merthogy nagy szükség lenne a nyugdíjas dolgozókra.

A lap azonban a kijelentés apropóján emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány volt az, amely évekig szisztematikusan kiszorította az időseket a foglalkoztatásból. Potokba is szedték, mire gondolnak többek között:

  • Nők 40 program.
  • Korhatár előtti nyugdíjasok potenciális keresetének maximalizálása.
  • Állami alkalmazottaknál korlátozták azoknak a körét, akik a nyugdíj mellett bért is kaphatnak. (2012) (A kivételek közé tartoznak pl. a parlamenti képviselők.)
  • Nem túl egyszerű a nyugdíjasok foglalkoztatása. (Kivétel a versenyszférában.)
  • Rehabilitációs és rokkantsági ellátás mellett felülről erősen korlátos a kereset.

Végül megállapítják: az állami szféra felé jelenleg nem látszik visszatérési lehetőség, a foglalkoztatás bővítése (jogszabályváltoztatás nélkül) reálisan csak a magánszférában képzelhető el. Ám erre a kormánynak csak közvetett ráhatása van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik