Gazdaság

Csak 2 százalékkal nőtt a GDP tavaly

GDP(960x640).jpg (Array)
GDP(960x640).jpg (Array)

Magyarország bruttó hazai terméke 2016 IV. negyedévében 1,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva a KSH első becslése szerint. A növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, valamint a mezőgazdaság járult hozzá. Az ipar teljesítménye stagnált, az építőipar pedig továbbra is mérsékelte a növekedést.

2016-ban a GDP 2,0 százalékkal emelkedett. A kormány augusztusban még úgy gondolta, hogy tartható lett a tervezett 2,5 százalékos növekedésJanuárban azonban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már utalt rá, hogy a tervezettnél kisebb lett a gazdasági növekedés tavaly, ő akkor 2,1 százalékot becsült.

  • 2016 IV. negyedévében – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint – az előző negyedévhez mérten 0,4 százalékkal bővült a bruttó hazai termék volumene.
  • A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék volumene.

Elemzők: idén érdemben gyorsulhat a gazdasági növekedés

A várakozásoknál kisebb mértékben nőtt a bruttó hazai termék (GDP) tavaly a negyedik negyedévben, de idén érdemi gyorsulásra számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője idén érdemi gyorsulásra számít részben bázishatások miatt is, a jelentősen növekvő bérek hatására a háztartások fogyasztása kissé tovább gyorsulhat. Így idén 3,6 százalékos GDP növekedést vár, ami jövőre 4 százalékra gyorsulhat.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte: a 2017-es év során a tavalyinál kedvezőbb növekedési ütemre számít, amelyet a fogyasztás további bővülése és a beruházások növekedése hajt. Összességében az idén 3,4 százalékos növekedésre számít, felfelé mutató kockázatokkal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik