Gazdaság

Kitiltja a Heineken termékeit rendezvényeiről a Magyar-Turán Alapítvány

Az Igazi Csíki Sör melletti szolidaritás jegyében a Magyar-Turán Alapítvány valamennyi eseményéről, így a Kurultájról, valamint az augusztusi Ősök Napjáról is kitiltja a Heineken termékeit – tájékoztatta az alapítvány az MTI-t kedden.

Közleményük szerint erről az “Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényét, a negyedmillió látogatót vonzó Kurultáj Magyar Törzsi Gyűlést szervező Magyar-Turán Alapítvány vezetése hétfőn döntött”. Az idei Ősök Napjára regisztráló több mint ötven vendéglátóipari egységet írásban értesítik az alapítványi döntésről.

Álláspontjuk szerint a román bíróság jogtalanul tiltotta be az Igazi Csíki Sört.

A közleményben úgy fogalmaztak: a Magyar-Turán Alapítvány kiáll a jogtalanul ellehetetlenített székelyföldi vállalkozás mellett. Elfogadhatatlannak tartják a Heineken “agresszív üzletpolitikáját, hamis érvelését, valamint a magyar nyelvet Romániában diszkrimináló törekvéseit”.

Az alapítvány arra kéri tagjait, szimpatizánsait, hogy bojkottálják a Heinekent, a multicég egyetlen termékét se fogyasszák – olvasható a közleményben.

Betiltották

A marosvásárhelyi táblabíróság január 27-ei ítéletében jogerősen betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását.

Az Igazi Csíki Sör gyártóját a Heineken Románia perelte be, mert álláspontja szerint a sör gyártója eltulajdonította a cég szellemi tulajdonát. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is.

A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi Csíki Sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.

Mások is bojkottra buzdítottak

Korábban a Jobbik is a Heineken-termékekkel szembeni bojkottra kérte az embereket. Erre reagálva a Heineken Hungária Zrt. üzemi tanácsa mérlegelésre kért mindenki, a bojkottot kiváltó esemény ugyanis szerintük teljesen független a magyarországi vállalattól, annak mintegy ötszáz dolgozójától, a több ezer hazai vendéglátós és bolti partnerétől, beszállítóitól.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat szintén a Heineken-termékek bojkottját javasolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik