Gazdaság

Beindul a bérkommandó

A munkáltatók trükközéseit próbálják kiszűrni.
A munkaügyi hatóság azt vizsgálja, hogy egy-egy dolgozót idén ugyanabban a munkakörben ugyanazon besorolás alapján foglalkoztatnak-e, mint tavaly. A Nemzetgazdasági Minisztérium a HVG érdeklődésére azt válaszolta, ellenőrzik, hogy a munkáltatók trükkökkel próbálják-e megúszni, hogy ki kelljen fizetniük a megemelt minimálbérek, a szakmunkás bérminimumok költségeit.
Idén a feketén foglalkoztatottak mellett ez is kiemelt feladat a munkaügyi ellenőrzéseken.
A szaktárca tudatta, a munkajogi szabályok megsértésekor bejelentést lehet tenni a konkrét munkáltató, illetve a munkavégzési hely megjelölésével személyesen, telefonon vagy írásban a munkavégzés helye szerinti fővárosi, illetve megyei kormányhivatalnál, mint elsőfokú munkaügyi hatóságnál. A szükséges elérhetőségek megtalálhatóak a kormanyhivatal.hu oldalon.
Az átminősítés havonta egyébként több tízezer forintot jelent dolgozónként. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára elismerte, a munkavállalók átminősítése előfordul, arra is van példa, hogy szakképzett eladókat árufeltöltőként foglalkoztatnak. Dávid Ferenc szerint elszomorító, hogy terjed ez a gyakorlat, de a minimálbér és a garantált bérminimum emelése nagy gond a kisvállalkozásoknál.
Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke ezt egyszerű csalásnak nevezte. Az érdekvédők szerint az is előfordul, hogy 8 óra helyett papíron már csak 4 vagy 6 órában foglalkoztatják a dolgozókat, hogy ezzel faragják le a kötelező béremelés terhét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik