Gazdaság

Kína beismerte, még a GDP-t is hamisítják

Bár voltak kételyek, hogy valami nem stimmelhet a kínai gazdasági csoda számaival, most csattanós megerősítést kaptak a huhogók. Az észak-keleti Liaoning tartomány kormányzója kerek perec elismerte a kozmetikázást.

Chen Qiufa azt mondta, hogy 2011 és 2014 között mesterségesen felfelé módosították GDP-adataikat.

Liaoning volt egyébként az egyetlen tartomány, amely 2016-ban recesszióba került még a hivatalos adatok szerint is, az év első három negyedében 2,2 százalékkal csökkent a GDP a nehézipar teljesítményének súlyos hanyatlása – de talán még inkább a statisztikahamisítás megszüntetése vagy korlátozása – miatt.

Azt nem tudni, hogy a tartományi vezető szabadlábon van-e még a bejelentése után.

(Quartz)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik