„A 2016-os céginformációs statisztikákat elemezve a legszembeötlőbb, hogy sem a 2015-ös rekord magas cégtörlési, sem a rekord alacsony cégalapítási számok nem dőltek meg. Az évek óta tartó konszolidáció kisebb fokozatba kapcsolt” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.
http://videa.hu/videok/24-gazdasagtv/hirek-politika/2016-ban-is-tobb-ceg-adossag-cegalapitas-cegmegszunes-FBjux1ep7LpzsyRy
26035 cégalapítás mellett 46503 céget törölt a cégbíróság, a működő cégek száma immár harmadik éve csökken. 2016 végére 545 ezerre csökkent a cégek száma, és ha ebből az eljárás alatt lévőket leszámítjuk, akkor már csak 488 ezernél áll a magyarországi cégszámláló. „A 2016-os cégszám csökkenés mértéke nem érte el a 2015-ös értéket, de összességében még így is közel kétszer annyi cég szűnt meg, mint amennyi alakult. Tehát a korábbi trend megtöréséről azért nem beszélhetünk, sok a számlatartozásból származó és a központi kezdeményezésű eljárás is, a cégalapítási számok pedig mérsékeltek” – mondja az Opten szakértője.
Cégalapítások és cégmegszűnések számának alakulása megyénként (2016)
| Megye | Működő cégek (db) | Alapítások (db) | Megszűnések (db) |
| Főváros | 221 469 | 11 938 | 23 900 |
| Baranya | 16 055 | 719 | 1 165 |
| Bács-Kiskun | 20 682 | 789 | 1 053 |
| Békés | 8 621 | 312 | 556 |
| Borsod-Abaúj-Zemplén | 19 623 | 874 | 1 326 |
| Csongrád | 15 952 | 750 | 880 |
| Fejér | 16 618 | 745 | 1 216 |
| Győr-Moson-Sopron | 19 566 | 852 | 1 011 |
| Hajdú-Bihar | 19 594 | 822 | 1 325 |
| Heves | 9 870 | 491 | 767 |
| Komárom-Esztergom | 13 290 | 566 | 1 220 |
| Nógrád | 4 513 | 229 | 261 |
| Pest | 85 808 | 3 778 | 6 845 |
| Somogy | 10 265 | 467 | 706 |
| Szabolcs-Szatmár-Bereg | 14 814 | 700 | 1 259 |
| Jász-Nagykun-Szolnok | 9 992 | 420 | 808 |
| Tolna | 7 170 | 286 | 440 |
| Vas | 8 875 | 340 | 458 |
| Veszprém | 12 450 | 546 | 734 |
| Zala | 10 301 | 411 | 573 |
| ÖSSZESEN | 545 528 | 26 035 | 46 503 |
