Gazdaság

Madárinfluenza: 3 milliárdos kár csak az állatok leölése miatt

Napos kacsák (napos kacsa, kiskacsa, baromfi, baromfi, )
Napos kacsák (napos kacsa, kiskacsa, baromfi, baromfi, )

Mint pár napja írtuk, eltűnt a boltokból a kacsa- és libahús, és hónapokig hiánycikk lesz. A kacsa- és libahús hiánya csak fokozatosan szűnhet meg a madárinfluenza-járvány végét követően – közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója hétfőn az MTI érdeklődése.

Csorbai Attila elmondta: a járvány megszűnését követően legalább 49 nap szükséges a pecsenyekacsa előállításához, a hízott kacsához és libához 3-3,5 hónap, míg a húsliba (zabos liba) 100 nap elteltével lesz feldolgozható.

3 milliárdos kár

Hozzátette: a madárinfluenza miatt törzsállományokat is le kellett ölni, ezért nincs elegendő a napos állat, amit hizlalni lehetne. Az állatok leölése miatt mintegy 3 milliárd forint kár érte az ágazatot. A teljes kárt csak a járvány “lecsengése” után lehet majd felmérni – fejtette ki.

A vízi szárnyasok húsának importjára gyakorlatilag nincs esély, mivel más termelő országokban is jelentősek a károk, példaként Bulgáriát említette a BTT elnöke, ahol szintén jelentős számú vízi szárnyast öltek le a madárinfluenza miatt.

Magyarországon a baromfihús fogyasztás mintegy 10 százalékát adják a vízi szárnyasok – közölte Csorbai Attila.

A készítményeket is beleszámítva Magyarországon az átlagos baromfihús-fogyasztás mintegy 40 kilogramm évente.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik