A magyar foglalkoztatási mutatók 2010 óta folyamatosan javulnak, ám felmerül a kérdés, valódi-e a növekedés mértéke vagy csak a kozmetikázott statisztika szépíti a képet. A KSH adatai alapján válság előtti években 57% körül mozgott a 15–64 éves népesség foglalkoztatási rátája, amit 2012-ben sikerült újra elérni. A munkanélküliség alakulása, a Statisztikai Hivatal adatai alapján, hasonlóan biztató: a globális válság éveiben a 11-12% körül mozgó mutató 2013. második felében már nem érte el a 10%-ot és 2014-ben visszatért a válság előtti 7-8% körüli szintre.
A közfoglalkoztatás az egyik ilyen torzító tényező. A kormány egyre többet költ a közfoglalkoztatásra, illetve 2014-től közmunkásnak számít az is, aki nem dolgozik, de közfoglalkoztatás keretében képzést kap. Ennél nagyobb gondot jelent maga a jelenség, miszerint a közmunkásokat a piaci foglalkoztatottak közé soroljuk. A munkaerőpiacon a munkaerő iránti kereslet és kínálat alakítja ki a béreket és a foglalkoztatási szintet.
Azonban a közmunkások nem a bérek alapján választják több lehetőség közül a közmunkát, hanem a munkaügyi kirendeltség ajánlata alapján döntenek: ha van piaci munkahely, akkor azt kell elfogadniuk, ha nincs, akkor a közmunkát. Abban az esetben, ha a közmunkát elutasítják, nemcsak bért nem kapnak, hanem három hónapra zsugorított segélyüket is elveszítik.
A közmunkával megtermelt javak sem a piaci, sem a társadalmi igényeket nem tükrözik: a közmunkát szervező önkormányzatok nem a helyi közösség szükségletei szerint döntik el, hogy milyen szolgáltatások nyújtásához van szükségük mennyi közmunkásra, hanem fordítva, a Belügyminisztérium által kiadott létszámkeretet igyekeznek az adott korlátok között értelmesen felhasználni. Azaz, bár a közmunkások bizonyára termelnek valamennyi értéket, a létszámukat nem az határozza meg, hogy erre az értékre mekkora a piaci vagy társadalmi igény, hanem az, hogy az állam éppen mennyi pénzt fordít a közmunkaprogramokra, és hogyan alakítja a közfoglalkoztatás szabályozását.
Ha a valós, nem mesterségesen feldúsított munkaerőhelyzetre vagyunk kíváncsiak, figyelmen kívül kell hagynunk a közmunkaprogramban résztvevőket. Ha így tekintünk az ábrára, jól látható, csak öt negyedévvel később, 2013 őszére érte el a válság előtti szintet a foglalkoztatási ráta, ami még így sem fest valós képet. Az utolsó negyedévekben a kétféleképpen számított ráta közötti eltérés, a közmunkaprogram bővülése és a kérdezési mód megváltozása miatt jóval nagyobb, mint korábban. A 2015. I. negyedévi foglalkoztatási ráta közmunkások nélkül a hivatalos 62,4% helyett 59,7% volt. Ha a közmunkásokat foglalkoztatott helyett munkanélkülinek tekintjük, az a munkanélküli rátát is megváltoztatja: ahogy a 2. ábra mutatja, ezzel az eljárással 7,8% helyett 12,1%-osnak mérnénk a munkanélküliséget 2015 elején. Összehasonlításképpen: Romániában idén októberben 5,8% volt munkanélküliség, Szlovákiában 8,8%.
