Gazdaság

Megjelent a szomszédban az afrikai sertéspestis

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal csütörtöki közleménye szerint a határhoz közel, a kárpátaljai Nagyszőlősön mutatták ki a vírust.

A tájékoztatás szerint a betegség az emberre nézve nem, ugyanakkor a sertésekre, vaddisznókra rendkívül veszélyes, mivel nem gyógyítható. Magyarországon eddig még sohasem jelent meg a vírus, ezért a Nébih felhívja az állattartók, a vadászok és a lakosság figyelmét a megelőzés fontosságára.

Közölték, a betegség átterjedésének veszélye miatt a határon sertéshúst, húskészítményt magáncélra is tilos behozni, ha valaki elhullott vaddisznót lát, értesítse a hatóságot.

A sertéstartók kiemelten ügyeljenek a járványvédelmi intézkedések betartására, ha tüneteket észlelnek állataikon, haladéktalanul jelezzék állatorvosuknak

– áll a közleményben.

A Nébih közölte azt is, hogy ez az első eset, amikor Kárpátalján megjelent a betegség. A helyi hatóságok a fertőzött nagyszőlősi gazdaságot 40 napra állategészségügyi zárlat alá helyezték. Az állományt – négy vaddisznót és hat malacot – felszámolták és az elhullott állatok tetemeivel együtt elégették.

A hatóságok szerint a fertőzési gócot lokalizálták, így az nem jelent további veszélyt. Egyúttal 20 kilométeres körzetben elrendelték az összes házi sertés állatorvosi vizsgálatát.

A megfigyelési körzet Magyarország és Románia területére is átnyúlik.

(kiemelt kép: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik