Belföld

Közel félmillió állatot kellett megsemmisíteni a madárinfluenza miatt

Az egykori országos főállatorvos szerint a betegségnek komoly gazdasági következményei vannak, hiszen máshogy nem tudják kezelni, mint a fertőzött állatállomány megsemmisítésével.

A tünetek között szerepel

  • az idegrendszeri abnormalitás,
  • a szárnyasok szédelegnek,
  • koordinációs problémáik vannak,
  • az orr- és szemfolyás és
  • a borzolt toll.

A most Magyarországon is megjelent vírustörzset már 2014-ben is kimutatták – tette hozzá.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt közölte, hogy az európai madárinfluenza-járvány egyre több országot érint: az utóbbi napokban

  • Ausztria,
  • Németország,
  • Horvátország,
  • Dánia,
  • Hollandia után
  • Olaszország és
  • Svédország is

jelezte a betegség jelenlétét vadmadárállományban, illetve baromfitelepeken. A járvány leküzdéséért a magyar állategészségügyi hatóság mindent megtesz, és továbbra is számít az állattartók felelősségteljes együttműködésére.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik