Gazdaság

Hatalmas a bérfeszültség a kereskedelemben, áremelést hozhat

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnökétől azt tudta meg a Magyar Idők, hogy január másodikán egyeztettek a Tescónál a dolgozói bérekről. A cég arról tájékoztatta a szakszervezetet, hogy 12 ezer munkavállalónak emelkedik a kötelező bérminimumra, bruttó 161 ezer forintra a fizetése.

A Tescónak erre most nem futja

Ezzel megszűnnek bizonyos bérkülönbségek a láncnál, ugyanakkor aggályos, hogy a munkáltató nem vette figyelembe, hogy a vállalatnál alkalmazott „régi” dolgozók és az újonnan belépők azonos bére feszültségeket okoz a vezetők és a szakképzettek körében is – közölte a lappal Bubenkó Csaba. Az emelések miatt bizonyos területeken „összecsúsznak” a bérek, például egyes vezetői munkakörökben jelenleg is bruttó 160-170 ezer forint a fizetés, akárcsak a szakmunkásoknál.

A Tesco arról tájékoztatta az érdekképviseletet, egyelőre nincs tervük arra, hogyan rendezik az új helyzetet, de leghamarabb nyáron számíthatnak bérkompenzációra a minimumnál eddig is több pénzt kapó régi alkalmazottak.  Az áruházlánc pedig azt mondta a lapnak, hogy tavaly óta összesen több mint ötmilliárd forinttal többet költöttek a bérekre. Emiatt jelenleg nincs lehetőségük arra, hogy a bérminimum feletti fizetéseket is fejlesszék, de azon vannak, hogy megoldják a kihívást.

Áremelést hozhat a béremelési kényszer

A kereskedelemben verseny van, tehát várhatóan mindenki felemeli majd a fizetéseket, ráadásul a munkaerőhiány további lépéseket is eredményezhet – mondta a lapnak többek között az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György kiemelte: a kisebb, néhány főt foglalkoztató vállalkozások egy része bevállalhatja, hogy csak a minimálbért emeli, de olyan esetek is előfordulhatnak, hogy az olcsóbb, részmunkaidős foglalkoztatás felé mozdulnak el a munkáltatók.

A főtitkár figyelmeztetett: nehéz megítélni, hogy mennyi embert érint a kereskedelemben a kérdés. Példaként említette, hogy az élelmiszer-forgalmazásban alacsonyabbak a bérek, mint a műszaki cikkeket árusítóknál vagy a drogériai eladóknál. Kérdésükre Vámos azt is mondta: a béremelések kigazdálkodására nem kizárt az áremelés sem az üzletekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik