Gazdaság

Újfajta veszély leselkedik a nyugdíjasokra

Tavaly a rendőrség koncentrált fellépése miatt csökkent az unokázós csalások száma, ám mint a Magyar Idők cikkéből kiderül, a csalóknak van még néhány trükk a tarsolyukban, hogy rászedjék az időseket.

A bevett módszer ugye az, hogy először telefonálgatnak, így derítik ki, hol élnek idősek, aztán utánanéznek a családi hátternek, és ha van unoka, rá és többnyire balesetre hivatkozva csalják ki a nyugdíjasok pénzét.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója, Garamvölgyi László a lapnak azt is elmondta, hogy óriási segítséget nyújthat az áldozat családi közegének felderítésében a Facebook. Ezért is meg kell gondolni, hogy mit és kiknek osztunk meg az interneten.

Új trükkökkel nyomulnak a csalók

Újfajta legendákkal is próbálkoznak a bűnözők, pl. azzal csengetnek be az idős emberhez, hogy ajándékcsomagot hoztak egy multicégtől, aminek a szállítási díja 10-20 ezer forint. Kifigyelik, honnan veszi elő a pénzt az áldozatuk, majd vizet kérnek és közben ellopják a többi pénzt.

Ugyanilyen trükk, hogy gyógypaplanokkal házalva kopogtatnak be, majd a fenti módszerrel meglopják áldozatukat.

De a legdurvább talán az, amikor kocsiból kiszólva megkérdezik, hol a kórház, majd meg is kérik a kiszemelt idős áldozatot, hogy szálljon be, mutassa meg, végül azzal etetik be, hogy a segítségével (=pénzével) megmenthetik a rokonukat attól, hogy levágják a lábát. És ehhez még kamu biztosítékot is adnak.

Volt, hogy mentősnek adták ki magukat

Szeptemberben adtunk hírt arról, hogy az idős embereket mentősként bemutatkozó csalók keresték telefonon, vagy e-mailben azzal a rémisztő és valótlan hírrel, hogy szeretett gyermekük vagy unokájuk balesetet okozott és most sürgősen pénzre van szüksége.

Az OMSZ kérte, hogy aki ilyen hamis értesítést kap, ne dőljön be a csalóknak, hiszen a mentők a valóságban a betegellátással foglalkoznak, rokoni pénzsegély kérésében, célba juttatásában nem működnek közre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik