Gazdaság

Lefagyott az arcáról a mosoly a karácsonyi ajándéktól? Van megoldás

Megvan még az a pillanat, három nappal ezelőttről, amikor lekapcsolva a lámpák, csak a karácsonyfa égői villódznak, meg a csillagszóró, szól a csendes éj… és mindenki reménykedik abban, hogy amit ajándékba szánt, annak őszintén fog örülni az ajándékozott. Meg bízunk abban is, hogy mi is örülni fogunk annak, amit kapunk. Mert az olyan jó érzés tud lenni.

Ám amikor azt látjuk, hogy az ajándék kibontása után egy pillanatra lefagy a mosoly, és aztán valami mosolyhasonmás-féle jelenik meg az arcon, akkor lehet tudni, hogy gáz van. És ha túl vagyunk az első sokkon, jó, ha megbeszéljük, mit tegyünk, mit tehetünk, hogy kiküszöböljük a csorbát.

Visszavihetjük, ha nem tetszik?

Az alapszabály az, hogy minőségileg kifogástalan terméket (csak azért, mert nem tetszik a színe, vagy nem megfelelő a méret) a kereskedő nem köteles kicserélni.

Persze önként dönthet úgy a vállalkozás, hogy mégis hajlandó cserélni. Ha ezt előre meg is tudakoltuk, akkor pedig jöhet egy megkönnyebbült sóhaj.

Meddig cserélhetjük vissza, ha kiderül, hogy rossz a termék?

Erre csak a kötelező jótállás alá eső termékeknél van lehetőségünk, és akkor, ha a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül vagyunk (és rendeltetésszerűen használtuk a terméket). Ha tehát 22-én, vagy 23-án vásároltuk, 27-én kérhetjük a cserét.

Ha ezen túl vagyunk, akkor viszont már nem kötelező a csere, és valószínűleg javítást fog ajánlani a kereskedő.

Muszáj a két ünnep között foglalkozni ezzel?

Ha kötelező jótállás alá eső termék cseréjéről van szó, és a 3 munkanap akkor jár le, akkor igen.

Ha megkérdeztük a kereskedőt, és januárban is biztosítja még a csere lehetőségét az egyébként nem hibás, ám valamiért nem megfelelő termékre, akkor nem kell a két ünnep között rohangálnunk.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Ha rossz a termék, de nem tartozik a kötelező jótállás alá (pl. ruházat, cipő, műszaki cikk 10 ezer forint alatt), akkor szavatossági igényt érvényesíthetünk (ami elsősorban javítást, másodsorban cserét jelenthet), két éven belül.

És ha online vásároltunk?

Sok érv szólhat az online vásárlás mellett (kényelmes, nem kell mászkálni, házhoz hozhatják), és ezek közé tartozik az is, hogy a kézhezvételtől számított 14 napon belül élhetünk elállási jogunkkal, méghozzá indoklás nélkül. Vagyis akkor is visszaküldhetjük, ha a termékkel nincs semmi baj, csak egyszerűen nem tetszett az ajándék, vagy valamilyen okból nem volt jó az ajándékozottnak.

Online vásárolt termék minőségi kifogását pedig a már említett 2 évig jelezhetjük a kereskedő felé.

Blokk, számla, jótállási jegy, csomagolás – kell-e?

Az első három jó ha megvan, mert különben nemigen várhatjuk el, hogy foglalkozzanak a panaszunkkal. Szóval el kell kérni a bizonylatokat az ajándékozótól.

A csomagolást viszont nem kérhetik számon rajtunk, ha pl. szavatossági igény érvényesítéséről van szó. De az egyébként minőségileg megfelelő termék önkéntes cseréjéhez a kereskedő kérheti a csomagolást is.

Ha további részletkérdésekre kíváncsi, kattintson!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik