Gazdaság

50 ezer forintot érhet a NAV válaszlevele

Már igényelhető a kasszánként 50 ezer forint támogatás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, amely a 2017. január elsejétől újonnan kötelezett vállalkozásoknak jár.

50 ezer forintot ér a NAV válaszlevele

Az érintettek már kérhetik a NAV-tól a támogatást, amelynek igénybevétele gyakorlatilag semmilyen adminisztrációval nem jár – fogalmaz a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében. Aztán kiderül, hogy mégiscsak kell egy kérvény, de a vállalkozónak mindössze egy nyomtatványt kell benyújtaniuk. Az adóhivatal pedig öt napon belül visszaküldi az üzembe-helyezési kódot, és azt hogy a vállalkozó jogosult a támogatásra. A NAV válaszlevele a kassza megvásárlásakor a gyakorlatban 50 ezer forintos kedvezményt ér: ennyivel kevesebbet kell majd fizetni a pénztárgépért.

20 ezer vállalkozásnak járhat

Csak az új műszaki paraméterekkel bíró pénztárgép beszerzésekor jár az 50 ezer forint összegű segítségnyújtás az államtól. Az érintett – a minisztérium számításai szerint 20 ezer vállalkozás – már öt pénztárgéptípusból választhat, amelyből három hordozható kassza. Azoknak a vállalkozásoknak, akik nem állandó üzemeltetési helyen nyújtják szolgáltatásukat, – mint például a taxisok – GPS-sel ellátott, hordozható pénztárgépet kell beszerezniük.

A NAV mindenben segít, ígérik. Az adóhatóság honlapján egy külön fül alatt pedig a témához kapcsolódó összes információ megtalálható, többek között a támogatott pénztárgéptípusok listája, és innen letölthető a nyomtatvány is.

Akiknek 2017-től lesz kötelező

A támogatás a 2017. január elsejétől kötelezetteknek jár, azaz

  • a gépjármű-javítási, karbantartási tevékenységet;
  • a gépjárműalkatrész-kiskereskedelmet;
  • a motorkerékpár, alkatrész kereskedelmét, javítását;
  • a plasztikai sebészeti tevékenységet;
  • a diszkó, táncterem működtetését;
  • a textil, szőrme mosását, tisztítását, vegytisztítását, vasalását végzőknek, illetve
  • a masszőröknek,
  • fogyasztó- és karcsúsítószalonoknak, fitnesz-, testépítő kluboknak, valamint
  • a taxisoknak és a
  • pénzváltóknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik